Tudatában vagyunk-e a vízfogyasztásunknak? Mennyi vizet igényel egy csésze kávé? A globális vízválság trendjei – a vízkörforgás valójában varázslatos, fantasztikus jelenség, mert a víz megújul. Elérhető-e a globális vízbiztonság? Mit tehetünk helyi közösségekben? A virtuális víz fogalmának feltárása. Új hullám a vízgazdálkodásban – interjú Jampel Dell’Angeloval, a Vrije Universiteit Amsterdam docensével.
–Mi motiválta személyesen, hogy elkezdjen kutatni ebben a témában?
– A tibeti fennsíkon élő pásztorokkal végzett kutatásaim során arra jutottam, hogy az életüket jelentősen befolyásolta a környezetvédelmi szabályozás. Ez a szabályozás Kína fő folyóinak a megőrzésére vonatkozott. Ennek egyik része a tibeti nomád népesség áttelepítése és letelepítése volt, hogy megőrizzék a vizet Kína három legfontosabb folyója számára. Ekkor értettem meg, hogy a víz szabályozásának mekkora hatása van az emberekre.
– A vízgazdálkodás és a vízpolitika számomra nagyon fontos kérdésnek tűnik manapság, de mégsem tartozik a média fősodrába, nem hallunk róla túl sokat. Mit gondol, mi ennek az oka?
– Az emberek nincsenek tudatában a vízfogyasztásuknak. Természetesen a víz alapvető az életünkben, minden ökoszisztéma és minden emberi lény számára. De a vízfogyasztásunk túlmutat azon, amit megiszunk; kiterjed arra is, amit eszünk, mivel a víz alapvető az élelmiszer-termeléshez. Ahogy az egyik kollégám szokta mondani: a vízhiány nem a szomjas, hanem az éhes emberek problémája. Globálisan sok tízmilliárd liter vizet használnak fel a mezőgazdaságban. Sok víz fogy el annak érdekében, hogy valamit előállítsunk, ami a táplálkozással kapcsolatos. A víz alapvető az egészségügy és a higiénia szempontjából is, így azok az emberek, akiknek nincs elegendő vizük, sok egészségügyi problémával szembesülhetnek. Az egészségünk érdekében is tiszta vízre van szükségünk.
Továbbá a közlekedés szempontjából is nagyon fontos kérdésről beszélünk. Sok folyót például szállításra és kereskedelemre használnak. A víz kulcsszerepet játszik az energiatermelésben is. Ez nem csak a vízerőművekre korlátozódik; szinte minden ipari folyamat vízhűtést igényel. Ezért mind energetikai, mind ipari szempontból alapvetően a vízre támaszkodunk. Elegendő víz hiányában elkezdenénk szembesülni a gazdasági és ipari termelést érintő számos problémával. Ennek ellenére gyakran figyelmen kívül hagyjuk a vízhiány hatásait, ezért a folyók állapota egyre romlik, egyre szennyezettebbé válnak. Fogyasztási mintáink szintén hozzájárulnak a felszín alatti és felszíni vizek minőségromlásához. A vízkörforgás alapvető minden földi élet számára, nem csupán az emberi élet számára, hanem minden életforma számára.
– Az utóbbi években az emberek egyre többet beszélnek a klímaváltozásról. Mi a kapcsolat?
– Az elmúlt években jelentős figyelmet fordítottunk a klímaváltozás kérdésére. Azonban a valódi válság túlmutat a klímaváltozáson, beleértve a víz- klímaválságot is, mivel ezek a jelenségek összefonódnak. Ezt a nézőpontot csak kevesen veszik figyelembe. Például az ENSZ nemrégiben víz-konferenciát szervezett, ami az 1977-ben Mar Del Platában, Argentínában tartott rendezvény óta az első ilyen esemény. Szomorú, hogy több mint 40 évbe telt, mire ismét ilyen szinten napirendre került az ENSZ-ben a víz ügye. Ráadásul nincs dedikált ENSZ-ügynökség ebben a témában; csak egy ENSZ-vízprogram van. Ez a program, bár fontos, nem rendelkezik egy ügynökséghez hasonló erőforrásokkal és infrastruktúrával, úgymint állandó székhely, vagy olyan kutatókkal, akik kizárólag a vízügyi kérdésekkel foglalkozhatnak. Határozottan úgy vélem, hogy a víz sokkal több figyelmet érdemel.
Az emberek kezdenek ráébredni, hogy válságban vagyunk, amelyet általában két típusú krízis jellemez: aszályok és árvizek. Lényegében vagy a víz túlzott mennyiségével, vagy annak hiányával szembesülünk. A klímaváltozás miatt az aszályok és árvizek közötti ingadozás, ahogy az időjárási minták egyre extrémebbé válnak, egyre gyakoribbak. Például a mediterrán régiókban intenzív aszályok jellemzők nyáron, majd az egész éves csapadék egy hónap alatt esik le ősszel, ami súlyos árvizekhez vezet. Ezt megfigyelték Olaszországban, Görögországban és Spanyolországban is. A klímaváltozás fokozza ezeket a kilengéseket, ami jelentős katasztrófát jelez globálisan.
– Pontosan ezt látjuk a magyar Alföldön, amely az ország legaktívabb mezőgazdasági területe. Valójában ez történik egész Európában, beleértve Hollandiát is, ahol tavaly hónapokig szinte eső nélkül voltunk, majd hirtelen olyan hónapok következtek, amelyek a valaha mért legnedvesebb hónapok közé tartoztak. Ez a jelenség újnak tűnik; körülbelül 20 évvel ezelőtt az emberek úgy tekintettek erre a problémára, mint amely kizárólag Afrikát, Dél-Amerikát vagy Kaliforniát érinti. De most már mindenki kezdi érezni ezeket az extrém kilengéseket és következményeiket.
– Abszolút, ez globális tendenciának tekinthető. Amit az emberek talán nem tudnak, hogy a vízkörforgás valójában varázslatos; fantasztikus jelenség, mert a víz megújul. Ha egy évet veszünk figyelembe, a vízkörforgás önmagát tölti újra. Tehát az az elképzelés, hogy kifogyunk a vízből, hogy vízhiány van, nem teljesen pontos. A valódi probléma a víz eloszlásában rejlik. A klímaváltozással a víz már nem úgy oszlik el, ahogy korábban; ehelyett extrémebb mintákban oszlik meg. Globálisan az összes csapadék mennyisége viszonylag konstans marad, de a helyett, hogy ez jól elosztva esne, vagy intenzíven esik, vagy nem esik. A vízkörforgás fizikájának megértése létfontosságú ebben.
Ezenkívül van egy gyakori tévhit, amit érdemes megjegyezni. Gyakran mondják, hogy Afrika súlyos vízhiánnyal küzd. Egyes szervezetek kiemelik a víz iránti kétségbeesett szükségletet, bemutatva azokat az embereket, akik szomjasak és nincs hozzáférésük vízhez. Ez az ábrázolás azonban erősít egy jelentős félreértést. Afrika valójában nagyon gazdag vízkészletekben; bőséges ‘kék víz’ áll rendelkezésre, beleértve a folyókat, tavakat és belvizeket. Az afrikai probléma nem a víz hiánya, hanem az, hogy a vízhez való hozzáférés főként a gazdagabb népesség számára érhető el. Ez gazdasági igazságossági probléma. A szegényeknél gyakran hiányozik a szükséges infrastruktúra.
Létezik egy terület, amit kutattam, a földhódítás. Rájöttem, hogy sok multinacionális cég a szubszaharai régióban, Afrikában fektet be földbe. Nem azért, mert magát a földet használja, hanem mert hozzáférést akar a vízhez. Miután megszerezték a földet, rendelkezésükre állnak az infrastruktúra-fejlesztéshez szükséges erőforrások is, például a csőhálózat. A munkám sokat foglalkozik ezzel a földhódítás fogalmával, ami lényegében egyfajta vízhódítás.
– Mit gondol a vízbiztonság és a vízigazságosság közötti kapcsolatról? Ahogy Jan Selby professzor mondta, tulajdonképpen a kettő ugyanaz.
– A vízbiztonság tulajdonképpen igazságosság kérdése. A vízbiztonság hiánya nem csak földrajzi feltételeken alapul, hanem a vízhez való hozzáférés hiányán is. A legsebezhetőbb emberek, a legszegényebbek mindig nehézségekkel szembesülnek a vízhez való hozzáférés és elérhetőség terén. Ezért a vizet nem szabad spekulációs eszköznek tekinteni; úgy kell elosztani, hogy kielégítse minden emberi lény és minden élőlény szükségleteit. Ahogy említettem, nem csak az emberek számára fontos ez, tehát a vízbiztonság általános környezeti igazságossági kérdés, és át kell térnünk egy olyan szabályozásra, amely nem egocentrikus, hanem tiszteletben tartja a bolygón élő összes életformát.
– Most jutottunk el arra a pontra, ahol, ahogy Jan Selby professzor említette, a vízbiztonság és a vízigazságosság végül összeolvad, és már nem lehetséges ezt a kérdést apolitikus szemszögből megközelíteni. Felmerül a kérdés: Hogyan működik ez a jelenleg? Úgy tűnik, hogy a nemzetközi vállalatok lobbiznak a víz privatizációja mellett. Valós veszélye van annak, hogy ez súlyosbíthatja a vízhiányt a szegény régiókban, érintve a szegény embereket és országokat?
– Pontosan ez történik, ami tavaly az ENSZ konferencián is kiderült. Kezdetben örültem, hogy az ENSZ a víz kérdésére figyel. Azonban az ott szerzett tapasztalataim felnyitották a szemem, milyen jelentős kihívások előtt állunk. Sajnos az üzleti befolyás nagy szerepet játszik ezeken a konferenciákon, erőfeszítéseket téve a globális vízszabályozás privatizációs és kereskedelmi szempontjainak érvényesítésére. Ez összhangban van az ön által felvetett aggodalmakkal. Látok egy irányt, amely erősen a víz privatizálása és árucikké válása felé tolja a nemzetközi szabályozást, ami a neoliberalizmus narratíváját testesíti meg. Ez lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy ellenőrzésük alá vonják a vízkészleteket és profitáljanak belőlük. Véleményem szerint, ez a helyi lakosság és a környezet rovására történik. Amikor nyereségmaximalizálás a cél, azt mindig megfizeti valaki. Sajnos gyakran spekulatív módon történik mindez, mert a mai kapitalizmus nincs erősen szabályozva. Különösen a neoliberális modell, amely lehetővé teszi a nemzetközi vállalatok számára, hogy gyakorlatilag korlátozások nélkül működjenek. Ez mindig a társadalmi és környezeti szempontok rovására történik. Tehát úgy gondolom, hogy ami most történik, nagyon nagy gond.
– Mit gondol, mi lenne a megoldás? Milyen szerepet játszanak a kutatók ebben a helyzetben? Hogyan lehet megállítani a vízhódítást és a víz privatizációját?
– A vízhódítás és a víz privatizációja két különböző dolog. Természetesen a vízhódítást meg kell állítani. Ami a privatizációt illeti, bizonyos esetekben nem gondolom, hogy feltétlenül rossz, de nagyon szigorú szabályozás és közfelügyelet mellett kell történnie. Vannak olyan országok, ahol a vízpiac már létrejött. De a víz, és ahhoz való hozzáférés alapvető emberi jog; a természet joga, tehát a vizet az emberek és a környezet érdekében kell kezelni, nem a profit érdekében. Sok alternatív megoldás létezik; a víz sokféleképpen kezelhető. A városi ellátás tekintetében a vízellátás önkormányzati kezelése, vagy újra abba való bevonása erősen ajánlott. Pozitív példa az olaszországi népszavazás, ahol az emberek a víz közjóként való elismerésére szavaztak. Ez kulcsfontosságú, mert lehetővé teszi a magánszektorral való együttműködést, de mindig felügyelet mellett. A szektor képes kell hogy legyen a költségeket fenntartható üzleti modellen keresztül megtéríteni, de soha nem szabad elmenni a kizsákmányolás felé, különösen egy ilyen kritikus erőforrás, mint a víz esetében. Hiszem, hogy a vízzel közös értékként kell gazdálkodni, és ehhez közfelügyeletre, hatóságokra van szükség. A kutatók fontosak az információk biztosításában és ennek a bonyolult folyamatnak az irányításában. Szakértőkre van szükségünk, hogy megmutassák nekünk a helyes utat.
– Ez világossá teszi, hogy nagy szerepe van a helyi közösségeknek. Mit tehetnek az emberek helyben, hogy biztosítsák a tiszta vizet mindenki számára a saját környezetükben?
– Az alapprobléma az, hogy nem értjük, mennyi vizet igényel a társadalmunk. Felteszek egy kérdést. Mit gondol, mennyi vízre van szükség egy csésze kávéhoz?
– Mintegy száz liter?
– Száz – száz-tizenkét liter víz. Mennyi vízre van szükség egy kilogramm marhahús előállításához?
– Mennyire?
– Tizenhatezer literre. Látja, hol a probléma? Gyűjthetünk esővizet a konyhakerthez, vagy csinálhatunk egy esővíz-gyűjtő rendszert a tetőn. Ez hasznos megoldás, és javaslom, hogy mindenki gyűjtsön esővizet, amikor csak tud. Azonban ha városokban él az ember, a lehetőségek korlátozottabbak lehetnek. A probléma az, hogy sokkal több vizet fogyasztunk, mint amennyinek tudatában vagyunk. Számomra nagyon fontos, hogy a vizet jól kezeljük mezőgazdasági és ipari felhasználásra is. A városi ellátás nagyon fontos, de a legtöbb vizet a mezőgazdasági és ipari folyamatok használják fel. Meg kell találni a módot a megfelelő mennyiségű víz biztosítására. A legjobb, ha a gazdáknak hozzáférést biztosítanak a talajvízhez, ugyanakkor a túlzott szivattyúzás a vízforrások kimerítéséhez vezet. Vannak karbantartási lehetőségek, de nem csak arról van szó, hogyan tartjuk karban a vízkészletet; hanem arról is, milyen típusú mezőgazdaságról van szó. Egyes országokban a gazdák fenntartható módon használják a vizet, megtakarítva, amit csak lehet. Ez nagyon különbözik a vállalati, ipari jellegű mezőgazdaságtól, amely nagyon intenzív. A mezőgazdaság jellege nagyon fontos vízügyi szempontból.
– Szóval azt mondja, hogy az intenzív, monokultúrás mezőgazdaság helyett a fenntartható, diverz mezőgazdaságra való áttérés is fontos?
– Úgy értem, hogy a mezőgazdaság a piac része, és a hangsúly a pénzügyi prioritáson van, ehelyett az emberi jólétet kellene támogatnia úgy, hogy tiszteletben tartja a környezetet is.
– Van egy kifejezés, amely teljesen új volt számomra, és nagyon érdekesnek találtam. Ez a ‘virtuális víz’, amelyet az élelmiszerekben szállítanak. Amikor láttam egy ábrát erről, megdöbbentem a hatalmas mennyiségű vízen, amit ilyen módon szállítunk. El tudná ezt magyarázni? Miért olyan fontos ez a kifejezés? Ha jobban tudatában lennénk ennek, meg kellene változtatnunk a viselkedésünket. Ne fogyasszunk más világrészről származó élelmiszereket, például itt Amszterdamban ausztrál gyömbérsört? Van mód ennek a csökkentésére?
– Igen, ez mutatja, hogy a klímaválság és a vízválság pontosan ugyanaz. Gondoljon csak arra, mennyi károsanyag-kibocsátással jár, ha avokádót vagy húst exportálunk egy másik országból! Ezt csökkentenünk kellene. Nézzünk egy gyakorlati példát, a hús exportálását. Ha a hús Brazíliában készül, és egy kilogramm húshoz tizenhatezer liter vízre van szükség, képzelje el, mennyi vizet használnak fel az élelmiszertermelésre! Mi történik ezzel a hússal? Nem helyi felhasználásra állítják elő, hanem exportálják. Tehát a ‘virtuális víz’ olyan vízre utal, amelyet egy országban használnak fel, de aztán nem az adott hely javára válik, hanem máshová exportálják. Ez a víz exportálásának globalizációját eredményezi.
– Ha jól értem, ez egyfajta rejtett víz- privatizációs módszer, mert a vizet Brazíliában használják fel, de a termelt húst, például Hollandiában fogyasztják.
– Pontosan.
– Gyakran halljuk, hogy a víz az új olaj. Fentebb beszéltünk a lobbizásról. Megtörténhet, hogy a víz gazdaságilag ugyanolyan fontosságot kap, mint az olaj?
– A víz és az olaj nagyon különböző. Van egy szép cikk professzor Jan Selby professzortól, amely bemutatja a különbségeket. Ami hasonló, az az üzleti érdek, amely megpróbál profitálni mindkét erőforrásból. A víz és az olaj különböző célokat szolgál, de végül is valójában egy olyan erőforrás, amelyet közvetlenül és közvetve úgy látnak, mint ami maximalizálhatja a profitot.
– Mit gondol vezethet- e helyi háborúkhoz, konfliktusokhoz a vízhiány?
– Ez egy mély és érzékeny téma, óvatosnak kell lennünk, nem szabad leegyszerűsítenünk. Írtunk erről egy cikket, „A vízbéke elhanyagolt költségei” címmel. Ajánlom, hogy olvassa el, és utána beszélgethetünk hosszabban róla.
– Van esély arra, hogy a globális vízbiztonság és vízigazságosság mindenki számára elérhető legyen a Földön?
– Attól tartok, hogy az ellenkező irányba haladunk. Több érdek fűződik a vízkészletek koncentrálásához, mint azok elosztásához, és több az érdek a profitmaximalizálásban.
– Mit tehet egy polgár a változás érdekében? Vannak klímamenetek és hasonló megmozdulások, de úgy tűnik nekem, hogy amikor az emberek hazamennek, végül minden ugyanúgy marad.
– Ez nagyon igaz. Fontosnak tartom, hogy a nyilvánosság tudatában legyen ezeknek a problémáknak és politikai nyomást gyakoroljon. Olaszországban volt egy mozgalom, amely elismertette a vizet közjóként az alkotmány szintjén. Ez jó példa. Általában kritikus vagyok az olasz politikával szemben, de ez megmutatta, hogy a közösség hogyan vehet részt a politikai nyomásgyakorlásban. Az embereknek rá kell ébredniük, hogy a víz kritikus mindenki életében, és követelniük kell a tiszta vízhez való jogukat, nem engedhetik meg az erősebb hatalmaknak, hogy gazdasági játékaik során saját tulajdonukba vegyék a vízkészleteket. A vizet közjóként kell kezelni és védeni kell.
– Mesélne egy kicsit a Newawe projekt-ről?
– Négy éve kezdődött. Tettem egy javaslatot, és kaptunk pénzt az Európai Uniótól. Létrehoztunk egy akadémiai és nem akadémiai szervezetekből álló hálózatot; most már majdnem 40 szervezet csatlakozott, beleértve néhány nagyon ismert kutatóközpontot, egyetemeket, nagy nemzetközi intézményeket, valamint magánszektorbeli vállalatokat is, már nagyon komplex lett. A hálózat első célja tizenöt PhD hallgató képzése volt; tizenöt különböző vízgazdálkodási kérdésen dolgoznak. A disszertációjukat is kormányközi kérdéseken, különböző témákban dolgozzák ki. Kutatást végzünk, de oktatási tevékenységeket is folytatunk, sok szemináriumot tartunk (online is), és hálózati lehetőségeket kínálunk a különböző partnerek között. Van egy levelezőlistánk, amelyen majdnem 3000 feliratkozó van, tehát ez valóban egy platform a tudományos tevékenység és a gyakorlati tevékenység számára is a vízgazdálkodás terén.
– Köszönöm az interjút.
Definíciók:
Vízigazságosság
A vízigazságosság célja, hogy minden egyén és közösség számára biztosítsa a tiszta és biztonságos vízforrásokhoz való igazságos hozzáférést. Ez három kulcselemet foglal magában. Először hangsúlyozza a biztonságos és megfizethető ivóvíz fontosságát mint alapvető emberi jogot, biztosítva, hogy senki se legyen kizárva a tiszta vízhez való hozzáférésből. Másodszor felelős és fenntartható vízgazdálkodási gyakorlatokat szorgalmaz, amelyek figyelembe veszik a jelen és a jövő generációinak szükségleteit, miközben megőrzik az ökoszisztémákat. Végül a közösségek, különösen a marginalizáltak, aktív részvételét szorgalmazza a vízforrásokkal kapcsolatos döntéshozatali folyamatokban, lehetővé téve számukra, hogy beleszóljanak abba, hogyan kezelik és osztják el a vizüket. (https://willamettepartnership.org/climate-justice-and-water-justice/)
Vízbiztonság
Az a helyzet, amikor megbízható hozzáférés van elegendő mennyiségű tiszta vízhez.
Források:
-
- https://www.researchgate.net/publication/298950225_The_Sedentarization_of_Tibetan_Nomads_conservation_or_coercion_In_Ecological_Economics_from_the_Ground_Up_Earthscan_Routledge_309-333
-
- https://research.vu.nl/en/publications/commons-grabbing-and-agribusiness-violence-resistance-and-social-
-
- https://nextwatergovernance.net/
Jampel Dell’Angelo, a Vízgazdálkodás és Politika docense a Környezetpolitikai Elemzések Tanszékén, a Környezettudományi Intézetben (IVM), Vrije Universiteit Amsterdam, Hollandia. Környezeti társadalomtudós, aki különösen érdeklődik a természeti erőforrások, különösen a víz politikai gazdaságtana iránt.
2021 óta a World Development főszerkesztőjeként tevékenykedik.
Dell’Angelo az EU Horizon 2020 Marie Skłodowska-Curie Innovatív Képzési Hálózatának (ITN) NEWAVE vezető kutatója és koordinátora.
A kiemelt kép illusztráció, forrása: a szerző saját fotója.