A nyugdíjrendszerről szóló cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogy miért nincs az állami nyugdíjnak alternatívája: a nyugdíjcélú megtakarítástól várni az állami nyugdíj kiegészítését illúzió. A magyar magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó járadékfizetési szabályozás jól illusztrálja a tőkefelhalmozás problematikáját a folyó finanszírozással szemben. Egy konkrét esetet is bemutatok, ami jól rávilágít az anomáliára. Cikksorozatunk második része.
A hazai nyugdíjrendszer 1990-es években történt többpillérűvé alakításának, majd a magánnyugdíjpénztári pillér állami nyugdíjrendszerből kiiktatásának körülményei jól ismertek és dokumentáltak [Barta 2011; Szikra 2017]. Az állami nyugdíjrendszerbe történt visszalépések előtti csaknem 3 millió fős magánpénztári taglétszám napjainkra 50 ezer fő alá esett.
A hatályos szabályozás szerint, ha valaki magánnyugdíjpénztárnak tagja, annak az állami nyugdíját csökkentett mértékben kell megállapítani. A csökkentés mértéke attól függ, hogy a pénztártagként eltöltött időszak mekkora arányt képvisel a teljes jogszerző életpályán; a csökkentés maximálisan 25 % lehet (vagyis nem függ attól, hogy a pénztártól forintban mekkora járadékra szerzett jogot). A jogszabály lehetőséget biztosít arra, hogy a pénztártag – saját döntése alapján – időkorlát nélkül bármikor visszalépjen a tisztán állami nyugdíjrendszerbe: a visszalépéssel a pénztár a pénztártag megtakarítását – az önkéntesen fizetett tagdíjakat, tagdíjkiegészítéseket és a reálhozamot kivéve, amelyet a tag felvehet – átadja az államháztartásnak. Ezzel a pénztártag teljes, csökkentés nélküli állami nyugdíjra szerez jogosultságot, mintha sosem lett volna tagja magánnyugdíjpénztárnak [Tny. 2. § (4)-(5) bek., Mpt. 23. §].
Aki a pénztártagságát a rá hatályos öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig fenntartotta, pénztári nyugdíjszolgáltatásra jogosult. Nyugdíjszolgáltatásnak a pénztár által megállapított és folyósított pénztári járadék, vagy egy biztosítótól vagy nyugdíjszolgáltató intézménytől vásárolt életjáradékminősül.
A pénztári járadék havi összegét a pénztártag egyéni számlaegyenlege és a pénztártag hónapokban kifejezett várható élettartama hányadosaként állapítják meg. Egyösszegű kifizetés csak két esetben lehetséges: az egyik, ha a pénztári járadék havi összege nem éri el az öregségi nyugdíjminimum 25 %-át, 2024-ben 7 125,- Ft-ot; a másik eset a pénztártag halála, amikor a fennmaradó számlaegyenleget a kedvezményezett részére fizeti ki a pénztár egyösszegben [Mpt. 27-30. §].
Életjáradékot jelenleg Magyarországon egyetlen életbiztosító sem szolgáltat piaci alapon, ilyet vásárolni tehát egyik nyugdíjaskorú pénztártag sem tud. A pénztári járadék nyújtásának szigorú – itt most külön nem ismertetett – szabályai vannak, amelyeket az MNB ellenőriz. Jelenleg csak egy magánnyugdíjpénztár, a Horizont felel meg ezen előírásoknak és nyújthat pénztári járadékot a korhatárt betöltött tagjai számára.
Milyen lehetőségei vannak ma egy pénztártagnak, aki eléri a nyugdíjkorhatárát? Elsősorban azt kell mérlegelnie, hogy a teljes állami nyugdíj, vagy a csökkentett állami nyugdíj + pénztári járadék kombináció jelent-e számára magasabb időskori ellátást. Az állami nyugdíj megállapítása után válik számszerűsíthetővé, hogy mekkora a csökkenés az ellátás összegében; ezt követően, ha a pénztári járadék összege kisebb az állami nyugdíjban elszenvedett veszteségnél, még mindig választható az állami rendszerbe történő visszalépés. Mivel a pénztári járadék nemcsak az állami nyugdíj igénylésével egyidejűleg, hanem ettől függetlenül is folyósítható, így a pénztártagnak reális alternatívát kínál, hogy a pénztári megtakarítását a nyugdíjigényléssel egyidejűleg ne vegye fel, azt a pénztárban tovább hozamoltassa, és egy későbbi időpontban döntsön: járadékká váltja azt vagy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe. Előbbi esetben minél később kéri a pénztári járadék megállapítását és folyósítását, annál magasabb összegű járadékra számíthat, a még statisztikailag várható – rövidebb – élettartama miatt. Visszalépés esetén, már a megállapított nyugdíj összegének ismeretében létezik egy időpont a nyugdíjas életpályán, amikor a pénztári megtakarítás egyösszegű felvételével ér fel a döntés: a nyugdíj megállapításának kezdő napjára korrigált induló nyugdíj és a folyósított csökkentett nyugdíj kumulált különbözete elérheti, sőt meghaladhatja azt az összeget, amit a pénztártag „visszaad” az állami rendszernek.
A praxisomban az elmúlt néhány évben 12 olyan pénztártag ügyfelem volt, akik mérlegelés és számolgatás után mind az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépés mellett döntöttek. Nézzünk egy példát. Ferenc egyéni számláján a korhatára betöltésekor 12 millió Ft-ot tartott nyilván a magánnyugdíjpénztár. Állami, csökkentett nyugdíjként 480 ezer Ft-ot állapítottak meg, a vesztesége havi 140 ezer Ft. A nyugdíjpénztár a várható élettartam alapján havi 80 ezer Ft pénztári járadékot ajánlott fel. Ferenc az állami rendszerbe visszalépés mellett döntött: a 12 milliós egyenlegéből 3 milliót felvehetett, mint reálkamat és egyéni befizetések, 9 millió Ft-ot pedig a pénztár átutalt a Nyugdíj Alap számára. Lényegében tehát Ferenc 9 millió Ft-ért egy 140 ezer Ft-os életjáradékot vásárolt az állami nyugdíjalaptól. Dönthetett volna úgy is, hogy halasztja a visszalépést: hét nyugdíjasként eltöltött év után a nyugdíjba vonulás kezdő napjára korrigált induló nyugdíj összegéből keletkező egyösszegű kifizetés már meghaladhatta volna a pénztárból állami rendszerbe történő visszautalás összegét. Ha nem is éli meg a 7 évet nyugdíjasként, a pénztári megtakarítását a kedvezményezett felveheti, ezzel szemben a korhatár betöltésekor történő visszalépéssel egy korai halál felemészti a pénztári megtakarítását.
Fentiek alapján kirajzolódik két alapvető probléma. Egyrészt, a kötelező nyugdíjcélú tőkefelhalmozás megkövetelne egy magas színvonalú, lehetőség szerint egymással versengő résztvevőkből álló pénzügyi/biztosítói intézményrendszert, amely lehetővé teszi nyugdíjcélú életjáradékok biztonságos kifizetését. Ilyen ma nincs Magyarországon. Másrészt, egy olyan volumenű tőkefelhalmozásnak, mint a nyugdíjcélú megtakarítás, vannak hatékonysági és tőkekezelési korlátai: ha mindenki számszerűsítené, milyen összegű nyugdíjjal lenne elégedett időskorában, és ezt a tőkét aktív évei alatt kívánná felhalmozni, mindezt hatékony és biztonságos befektetésként, alighanem lehetetlenre vállalkozna.
A kiemelt képünk forrása: pixabay.com.
Irodalom
Barta Judit: Visszatérés az egypilléres kötelező nyugdíjrendszerhez (a 2010. december 13-án elfogadott törvénycsomag értékelése). Gazdaság és jog. XIX. évf. 3. szám, 2011. (2) 9-14.
Szikra Dorottya: A magyar nyugdíjrendszer a rendszerváltás óta. In: Ferge Zsuzsa (szerk.) Társadalom – és szociálpolitika – Magyarország, 1990-2015. Osiris, Budapest, 2017. 287–309. URL: http://real.mtak.hu/84683/1/TB_25_Szikra.pdf [2024. 03. 01.]
1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. (Tny.)
1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról. (Mpt.)