Tudatában vagyunk-e a vízfogyasztásunknak? Mennyi vizet igényel egy csésze kávé? A globális vízválság trendjei – a vízkörforgás valójában varázslatos, fantasztikus jelenség, mert a víz megújul. Elérhető-e a globális vízbiztonság? Mit tehetünk helyi közösségekben? A virtuális víz fogalmának feltárása. Új hullám a vízgazdálkodásban – interjú Jampel Dell’Angeloval, a Vrije Universiteit Amsterdam docensével.

Jampel Dell’Angelo, a Vízgazdálkodás és Politika docense a Környezetpolitikai Elemzések Tanszékén, a Környezettudományi Intézetben (IVM), Vrije Universiteit Amsterdam, Hollandia. Környezeti társadalomtudós, aki különösen érdeklődik a természeti erőforrások, különösen a víz politikai gazdaságtana iránt.

2021 óta a World Development főszerkesztője.

Dell’Angelo az EU Horizon 2020 Marie Skłodowska-Curie Innovatív Képzési Hálózatának (ITN) NEWAVE vezető kutatója és koordinátora.

Mi motiválta személyesen, hogy elkezdjen kutatni ebben a témában?

A tibeti fennsíkon élő pásztorokkal végzett kutatásaim során arra jutottam, hogy az életüket jelentősen befolyásolta a környezetvédelmi szabályozás. Ez a szabályozás Kína fő folyóinak a megőrzésére vonatkozott. Ennek egyik része a tibeti nomád népesség áttelepítése és letelepítése volt, hogy megőrizzék a vizet Kína három legfontosabb folyója számára. Ekkor értettem meg, hogy a víz szabályozásának mekkora hatása van az emberekre.

A vízgazdálkodás és a vízpolitika számomra nagyon fontos kérdésnek tűnik manapság, de mégsem tartozik a média fősodrába, nem hallunk róla túl sokat. Mit gondol, mi ennek az oka?

Az emberek nincsenek tudatában a vízfogyasztásuknak. Természetesen a víz alapvető az életünkben, minden ökoszisztéma és minden emberi lény számára. De a vízfogyasztásunk túlmutat azon, amit megiszunk; kiterjed arra is, amit eszünk, mivel a víz alapvető az élelmiszer-termeléshez. Ahogy az egyik kollégám szokta mondani: a vízhiány nem a szomjas, hanem az éhes emberek problémája. Globálisan sok tízmilliárd liter vizet használnak fel a mezőgazdaságban. Sok víz fogy el annak érdekében, hogy valamit előállítsunk, ami a táplálkozással kapcsolatos. A víz alapvető az egészségügy és a higiénia szempontjából is, így azok az emberek, akiknek nincs elegendő vizük, sok egészségügyi problémával szembesülhetnek. Az egészségünk érdekében is tiszta vízre van szükségünk.

Továbbá a közlekedés szempontjából is nagyon fontos kérdésről beszélünk. Sok folyót például szállításra és kereskedelemre használnak. A víz kulcsszerepet játszik az energiatermelésben is. Ez nem csak a vízerőművekre korlátozódik; szinte minden ipari folyamat vízhűtést igényel. Ezért mind energetikai, mind ipari szempontból alapvetően a vízre támaszkodunk. Elegendő víz hiányában elkezdenénk szembesülni a gazdasági és ipari termelést érintő számos problémával. Ennek ellenére gyakran figyelmen kívül hagyjuk a vízhiány hatásait, ezért a folyók állapota egyre romlik, egyre szennyezettebbé válnak. Fogyasztási mintáink szintén hozzájárulnak a felszín alatti és felszíni vizek minőségromlásához. A vízkörforgás alapvető minden földi élet számára, nem csupán az emberi élet számára, hanem minden életforma számára.

Az utóbbi években az emberek egyre többet beszélnek a klímaváltozásról. Mi a kapcsolat?

Az elmúlt években jelentős figyelmet fordítottunk a klímaváltozás kérdésére. Azonban a valódi válság túlmutat a klímaváltozáson, beleértve a víz- klímaválságot is, mivel ezek a jelenségek összefonódnak. Ezt a nézőpontot csak kevesen veszik figyelembe. Például az ENSZ nemrégiben víz-konferenciát szervezett, ami az 1977-ben Mar Del Platában, Argentínában tartott rendezvény óta az első ilyen esemény. Szomorú, hogy több mint 40 évbe telt, mire ismét ilyen szinten napirendre került az ENSZ-ben a víz ügye. Ráadásul nincs dedikált ENSZ-ügynökség ebben a témában; csak egy ENSZ-vízprogram van. Ez a program, bár fontos, nem rendelkezik egy ügynökséghez hasonló erőforrásokkal és infrastruktúrával, úgymint állandó székhely, vagy olyan kutatókkal, akik kizárólag a vízügyi kérdésekkel foglalkozhatnak. Határozottan úgy vélem, hogy a víz sokkal több figyelmet érdemel.

Az emberek kezdenek ráébredni, hogy válságban vagyunk, amelyet általában két típusú krízis jellemez: aszályok és árvizek. Lényegében vagy a víz túlzott mennyiségével, vagy annak hiányával szembesülünk. A klímaváltozás miatt az aszályok és árvizek közötti ingadozás, ahogy az időjárási minták egyre extrémebbé válnak, egyre gyakoribbak. Például a mediterrán régiókban intenzív aszályok jellemzők nyáron, majd az egész éves csapadék egy hónap alatt esik le ősszel, ami súlyos árvizekhez vezet. Ezt megfigyelték Olaszországban, Görögországban és Spanyolországban is. A klímaváltozás fokozza ezeket a kilengéseket, ami jelentős katasztrófát jelez globálisan.

Pontosan ezt látjuk a magyar Alföldön, amely az ország legaktívabb mezőgazdasági területe. Valójában ez történik egész Európában, beleértve Hollandiát is, ahol tavaly hónapokig szinte eső nélkül voltunk, majd hirtelen olyan hónapok következtek, amelyek a valaha mért legnedvesebb hónapok közé tartoztak. Ez a jelenség újnak tűnik; körülbelül 20 évvel ezelőtt az emberek úgy tekintettek erre a problémára, mint amely kizárólag Afrikát, Dél-Amerikát vagy Kaliforniát érinti. De most már mindenki kezdi érezni ezeket az extrém kilengéseket és következményeiket.

Abszolút, ez globális tendenciának tekinthető. Amit az emberek talán nem tudnak, hogy a vízkörforgás valójában varázslatos; fantasztikus jelenség, mert a víz megújul. Ha egy évet veszünk figyelembe, a vízkörforgás önmagát tölti újra. Tehát az az elképzelés, hogy kifogyunk a vízből, hogy vízhiány van, nem teljesen pontos. A valódi probléma a víz eloszlásában rejlik. A klímaváltozással a víz már nem úgy oszlik el, ahogy korábban; ehelyett extrémebb mintákban oszlik meg. Globálisan az összes csapadék mennyisége viszonylag konstans marad, de a helyett, hogy ez jól elosztva esne, vagy intenzíven esik, vagy nem esik. A vízkörforgás fizikájának megértése létfontosságú ebben.

Ezenkívül van egy gyakori tévhit, amit érdemes megjegyezni. Gyakran mondják, hogy Afrika súlyos vízhiánnyal küzd. Egyes szervezetek kiemelik a víz iránti kétségbeesett szükségletet, bemutatva azokat az embereket, akik szomjasak és nincs hozzáférésük vízhez. Ez az ábrázolás azonban erősít egy jelentős félreértést. Afrika valójában nagyon gazdag vízkészletekben; bőséges ‘kék víz’ áll rendelkezésre, beleértve a folyókat, tavakat és belvizeket. Az afrikai probléma nem a víz hiánya, hanem az, hogy a vízhez való hozzáférés főként a gazdagabb népesség számára érhető el. Ez gazdasági igazságossági probléma. A szegényeknél gyakran hiányozik a szükséges infrastruktúra.

Létezik egy terület, amit kutattam, a földhódítás. Rájöttem, hogy sok multinacionális cég a szubszaharai régióban, Afrikában fektet be földbe. Nem azért, mert magát a földet használja, hanem mert hozzáférést akar a vízhez. Miután megszerezték a földet, rendelkezésükre állnak az infrastruktúra-fejlesztéshez szükséges erőforrások is, például a csőhálózat. A munkám sokat foglalkozik ezzel a földhódítás fogalmával, ami lényegében egyfajta vízhódítás.

Mit gondol a vízbiztonság és a vízigazságosság közötti kapcsolatról? Ahogy Jan Selby professzor mondta, tulajdonképpen a kettő ugyanaz.

A vízbiztonság tulajdonképpen igazságosság kérdése. A vízbiztonság hiánya nem csak földrajzi feltételeken alapul, hanem a vízhez való hozzáférés hiányán is. A legsebezhetőbb emberek, a legszegényebbek mindig nehézségekkel szembesülnek a vízhez való hozzáférés és elérhetőség terén. Ezért a vizet nem szabad spekulációs eszköznek tekinteni; úgy kell elosztani, hogy kielégítse minden emberi lény és minden élőlény szükségleteit. Ahogy említettem, nem csak az emberek számára fontos ez, tehát a vízbiztonság általános környezeti igazságossági kérdés, és át kell térnünk egy olyan szabályozásra, amely nem egocentrikus, hanem tiszteletben tartja a bolygón élő összes életformát.

Most jutottunk el arra a pontra, ahol, ahogy Jan Selby professzor említette, a vízbiztonság és a vízigazságosság végül összeolvad, és már nem lehetséges ezt a kérdést apolitikus szemszögből megközelíteni.  Felmerül a kérdés: Hogyan működik ez a jelenleg? Úgy tűnik, hogy a nemzetközi vállalatok lobbiznak a víz privatizációja mellett. Valós veszélye van annak, hogy ez súlyosbíthatja a vízhiányt a szegény régiókban, érintve a szegény embereket és országokat?

Pontosan ez történik, ami tavaly az ENSZ konferencián is kiderült. Kezdetben örültem, hogy az ENSZ a víz kérdésére figyel. Azonban az ott szerzett tapasztalataim felnyitották a szemem, milyen jelentős kihívások előtt állunk. Sajnos az üzleti befolyás nagy szerepet játszik ezeken a konferenciákon, erőfeszítéseket téve a globális vízszabályozás privatizációs és kereskedelmi szempontjainak érvényesítésére. Ez összhangban van az ön által felvetett aggodalmakkal. Látok egy irányt, amely erősen a víz privatizálása és árucikké válása felé tolja a nemzetközi szabályozást, ami a neoliberalizmus narratíváját testesíti meg. Ez lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy ellenőrzésük alá vonják a vízkészleteket és profitáljanak belőlük. Véleményem szerint, ez a helyi lakosság és a környezet rovására történik. Amikor nyereségmaximalizálás a cél, azt mindig megfizeti valaki. Sajnos gyakran spekulatív módon történik mindez, mert a mai kapitalizmus nincs erősen szabályozva. Különösen a neoliberális modell, amely lehetővé teszi a nemzetközi vállalatok számára, hogy gyakorlatilag korlátozások nélkül működjenek. Ez mindig a társadalmi és környezeti szempontok rovására történik. Tehát úgy gondolom, hogy ami most történik, nagyon nagy gond.

Mit gondol, mi lenne a megoldás? Milyen szerepet játszanak a kutatók ebben a helyzetben? Hogyan lehet megállítani a vízhódítást és a víz privatizációját?

A vízhódítás és a víz privatizációja két különböző dolog. Természetesen a vízhódítást meg kell állítani. Ami a privatizációt illeti, bizonyos esetekben nem gondolom, hogy feltétlenül rossz, de nagyon szigorú szabályozás és közfelügyelet mellett kell történnie. Vannak olyan országok, ahol a vízpiac már létrejött. De a víz, és ahhoz való hozzáférés alapvető emberi jog; a természet joga, tehát a vizet az emberek és a környezet érdekében kell kezelni, nem a profit érdekében. Sok alternatív megoldás létezik; a víz sokféleképpen kezelhető. A városi ellátás tekintetében a vízellátás önkormányzati kezelése, vagy újra abba való bevonása erősen ajánlott. Pozitív példa az olaszországi népszavazás, ahol az emberek a víz közjóként való elismerésére szavaztak. Ez kulcsfontosságú, mert lehetővé teszi a magánszektorral való együttműködést, de mindig felügyelet mellett. A szektor képes kell hogy legyen a költségeket fenntartható üzleti modellen keresztül megtéríteni, de soha nem szabad elmenni a kizsákmányolás felé, különösen egy ilyen kritikus erőforrás, mint a víz esetében. Hiszem, hogy a vízzel közös értékként kell gazdálkodni, és ehhez közfelügyeletre, hatóságokra van szükség. A kutatók fontosak az információk biztosításában és ennek a bonyolult folyamatnak az irányításában. Szakértőkre van szükségünk, hogy megmutassák nekünk a helyes utat.

Ez világossá teszi, hogy nagy szerepe van a helyi közösségeknek. Mit tehetnek az emberek helyben, hogy biztosítsák a tiszta vizet mindenki számára a saját környezetükben?

Az alapprobléma az, hogy nem értjük, mennyi vizet igényel a társadalmunk. Felteszek egy kérdést.  Mit gondol, mennyi vízre van szükség egy csésze kávéhoz?

Mintegy száz liter?

Száz – száz-tizenkét liter víz. Mennyi vízre van szükség egy kilogramm marhahús előállításához?

Mennyire?

Tizenhatezer literre. Látja, hol a probléma? Gyűjthetünk esővizet a konyhakerthez, vagy csinálhatunk egy esővíz-gyűjtő rendszert a tetőn. Ez hasznos megoldás, és javaslom, hogy mindenki gyűjtsön esővizet, amikor csak tud. Azonban ha városokban él az ember, a lehetőségek korlátozottabbak lehetnek. A probléma az, hogy sokkal több vizet fogyasztunk, mint amennyinek tudatában vagyunk. Számomra nagyon fontos, hogy a vizet jól kezeljük mezőgazdasági és ipari felhasználásra is. A városi ellátás nagyon fontos, de a legtöbb vizet a mezőgazdasági és ipari folyamatok használják fel. Meg kell találni a módot a megfelelő mennyiségű víz biztosítására. A legjobb, ha a gazdáknak hozzáférést biztosítanak a talajvízhez, ugyanakkor a túlzott szivattyúzás a vízforrások kimerítéséhez vezet. Vannak karbantartási lehetőségek, de nem csak arról van szó, hogyan tartjuk karban a vízkészletet; hanem arról is, milyen típusú mezőgazdaságról van szó. Egyes országokban a gazdák fenntartható módon használják a vizet, megtakarítva, amit csak lehet. Ez nagyon különbözik a vállalati, ipari jellegű mezőgazdaságtól, amely nagyon intenzív. A mezőgazdaság jellege nagyon fontos vízügyi szempontból.

Szóval azt mondja, hogy az intenzív, monokultúrás mezőgazdaság helyett a fenntartható, diverz mezőgazdaságra való áttérés is fontos?

Úgy értem, hogy a mezőgazdaság a piac része, és a hangsúly a pénzügyi prioritáson van, ehelyett az emberi jólétet kellene támogatnia úgy, hogy tiszteletben tartja a környezetet is.

Van egy kifejezés, amely teljesen új volt számomra, és nagyon érdekesnek találtam. Ez a ‘virtuális víz’, amelyet az élelmiszerekben szállítanak. Amikor láttam egy ábrát erről, megdöbbentem a hatalmas mennyiségű vízen, amit ilyen módon szállítunk. El tudná ezt magyarázni? Miért olyan fontos ez a kifejezés? Ha jobban tudatában lennénk ennek, meg kellene változtatnunk a viselkedésünket. Ne fogyasszunk más világrészről származó élelmiszereket, például itt Amszterdamban ausztrál gyömbérsört? Van mód ennek a csökkentésére?

Igen, ez mutatja, hogy a klímaválság és a vízválság pontosan ugyanaz. Gondoljon csak arra, mennyi károsanyag-kibocsátással jár, ha avokádót vagy húst exportálunk egy másik országból! Ezt csökkentenünk kellene. Nézzünk egy gyakorlati példát, a hús exportálását. Ha a hús Brazíliában készül, és egy kilogramm húshoz tizenhatezer liter vízre van szükség, képzelje el, mennyi vizet használnak fel az élelmiszertermelésre! Mi történik ezzel a hússal? Nem helyi felhasználásra állítják elő, hanem exportálják. Tehát a ‘virtuális víz’ olyan vízre utal, amelyet egy országban használnak fel, de aztán nem az adott hely javára válik, hanem máshová exportálják. Ez a víz exportálásának globalizációját eredményezi.

Ha jól értem, ez egyfajta rejtett víz- privatizációs módszer, mert a vizet Brazíliában használják fel, de a termelt húst, például Hollandiában fogyasztják.

Pontosan.

Gyakran halljuk, hogy a víz az új olaj. Fentebb beszéltünk a lobbizásról. Megtörténhet, hogy a víz gazdaságilag ugyanolyan fontosságot kap, mint az olaj?

A víz és az olaj nagyon különböző. Van egy szép cikk professzor Jan Selby professzortól, amely bemutatja a különbségeket.  Ami hasonló, az az üzleti érdek, amely megpróbál profitálni mindkét erőforrásból. A víz és az olaj különböző célokat szolgál, de végül is valójában egy olyan erőforrás, amelyet közvetlenül és közvetve úgy látnak, mint ami maximalizálhatja a profitot.

Mit gondol vezethet- e helyi háborúkhoz, konfliktusokhoz a vízhiány?

Ez egy mély és érzékeny téma, óvatosnak kell lennünk, nem szabad leegyszerűsítenünk. Írtunk erről egy cikket, „A vízbéke elhanyagolt költségei” címmel. Ajánlom, hogy olvassa el, és utána beszélgethetünk hosszabban róla.

Van esély arra, hogy a globális vízbiztonság és vízigazságosság mindenki számára elérhető legyen a Földön?

Attól tartok, hogy az ellenkező irányba haladunk. Több érdek fűződik a vízkészletek koncentrálásához, mint azok elosztásához, és több az érdek a profitmaximalizálásban.

Mit tehet egy polgár a változás érdekében? Vannak klímamenetek és hasonló megmozdulások, de úgy tűnik nekem, hogy amikor az emberek hazamennek, végül minden ugyanúgy marad.

Ez nagyon igaz. Fontosnak tartom, hogy a nyilvánosság tudatában legyen ezeknek a problémáknak és politikai nyomást gyakoroljon. Olaszországban volt egy mozgalom, amely elismertette a vizet közjóként az alkotmány szintjén. Ez jó példa. Általában kritikus vagyok az olasz politikával szemben, de ez megmutatta, hogy a közösség hogyan vehet részt a politikai nyomásgyakorlásban. Az embereknek rá kell ébredniük, hogy a víz kritikus mindenki életében, és követelniük kell a tiszta vízhez való jogukat, nem engedhetik meg az erősebb hatalmaknak, hogy gazdasági játékaik során saját tulajdonukba vegyék a vízkészleteket. A vizet közjóként kell kezelni és védeni kell.

Mesélne egy kicsit a Newawe projekt-ről?

Négy éve kezdődött. Tettem egy javaslatot, és kaptunk pénzt az Európai Uniótól. Létrehoztunk egy akadémiai és nem akadémiai szervezetekből álló hálózatot; most már majdnem 40 szervezet csatlakozott, beleértve néhány nagyon ismert kutatóközpontot, egyetemeket, nagy nemzetközi intézményeket, valamint magánszektorbeli vállalatokat is, már nagyon komplex lett. A hálózat első célja tizenöt PhD-hallgató képzése volt; tizenöt különböző vízgazdálkodási kérdésen dolgoznak. A disszertációjukat is kormányközi kérdéseken, különböző témákban dolgozzák ki. Kutatást végzünk, de oktatási tevékenységeket is folytatunk, tehát ez valóban egy platform a tudományos tevékenység és a gyakorlati tevékenység számára is a vízgazdálkodás terén.