A terápiás írás mint önsegítő módszer

Ha értékesnek és tartalmasnak találod a munkáját, kérjük támogasd a szerzőt!

A koronavírus-világjárvány éveiben globális kihívást jelentett egyénileg megbirkózni az otthoni munkavégzés, a kijárási korlátozások, a karantén és a betegségtől való félelem miatt beszűkült szociális interakció okozta hiányérzettel, szorongással. Nem csupán családtagjainkkal, hanem önmagunkkal is fojtogató közelségbe kényszerültünk. Sokan ennek hatására gondolkodtak el életük irányán, ismerték fel elakadásaikat, váltottak karriert, kezdtek hozzá kreatív tevékenységekhez.

Egyéni és kollektív egzisztenciális krízist éltünk meg, amely a járvány és a veszteségek okozta szorongáson túlmenően magánéletünk kisebb-nagyobb elakadásaira is reflektorfénnyel világított rá. Ebből kifolyólag már a járvány idején is, illetve azt követően még inkább megnövekedett az érdeklődés a művészetterápiák iránt. Hangok, dallamok, táncmozdulatok, színek, képek, szavak, szimbólumok és metaforák, mind az emberi kommunikáció elsőszámú, legmélyebbről jövő közvetítői. Ezekkel nemcsak a minket körbevevő világ írható le, hanem szinte kizárólagos eszközei a belső érzelmi világunk megjelenítésének is. Használatukkor saját énünkhöz kerülünk közelebb (szelf), ennek különböző hangjai szólalnak meg, – akár még párbeszédet is folytathatnak -, ezáltal a művészetterápiák lehetőséget nyújtanak az önmagunkra való rátekintésre, kavargó, zavaros gondolataink összegzésére, miközben mélyül önismeretünk, felismerhetjük elakadásainkat, akár még flow élményben vagy katarzisban is lehet részünk.  (Martinec, 2025) Önsegítő csoportok bizalmi légkörében sokan választják az irodalomterápiát önismeretük növelésére, magánéleti krízis feldolgozására, veszteségek vagy betegségek okozta érzelmi nehézségeken való felülkerekedésre. Egyébként irodalomterápiás gyakorlatokat sokszor alkalmaznak tevékenységük során pszichológusok, szociális munkások és pedagógusok is.

Az írás szerepe a komplex irodalomterápiában

A személyközpontú művészetterápiában az írás leginkább a komplex irodalomterápia (biblio/poetry therapy) részeként jelenik meg.  Az 1960-as évektől az Amerikai Egyesült Államokban kibontakozó és onnan elterjedő új szemlélet alapján a biblioterápia során a kliensnek nem azt kell megfejtenie, hogy az író, költő mire gondolhatott, hanem azon kell elgondolkodnia – azt kell akár írásban is kifejeznie -, hogy számára milyen jelentéssel bír az olvasott szöveg. Nicholas Mazza amerikai pszichológus, a Floridai Egyetem kutatóprofesszora közel fél évszázados tapasztalattal rendelkezik a klinikai szociális munka, valamint a család- és csoportterápia területén, ahol aktívan alkalmazza az irodalomterápia minden vetületét (komplex irodalomterápia). Nevéhez fűződik az ún. RES-modell (receptive/prescriptive, expressive/creative, and symbolic/ceremonial), amelyben a terápián résztvevők a terapeuta javaslatára olvasnak egy szöveget, amely valamelyest rezonál a nehézségeikkel – ez a receptív, befogadó lépés -, ebből kiindulva az expresszív, kifejező szakaszban írnak a szöveg által inspirált érzéseikről, majd szimbolikusan, metaforákat keresve, a projekció által igyekeznek távolabbról is rálátni önmagukra. Mazza az Irodalomterápia. Elmélet és gyakorlat c. könyvében bemutatott esettanulmányokban kiemeli, hogy tekintettel arra, hogy a klinikai szociális munka keretében többnyire alacsonyan iskolázott, hátrányos helyzetű egyéneket kezel, közvetlenebb, könnyen érthető és elérhető szövegekkel (is) dolgozik, mint a dalszövegek és a slam poetry. Ez más megközelítés, mint a Magyarországon már az 1970-es években elterjedt magasirodalmi fókuszú, Bartos Éva nevével fémjelzett, klasszikus biblioterápia, ahol az előre, tematikusan kiválasztott, magasirodalmi szövegek jelentésrétegeit értelmezték, melyek között az olvasó ráismerhetett saját gondjára. Mazza ehhez képest sokkal inkább közvetlen, „demokratikusabb”, személyközpontú terápiát javasol, amely magába foglalja a klasszikus (magasirodalmi, szövegközpontú) biblioterápiát, a versterápiát és a terápiás írást is. A 2000-es évektől kezdődően Magyarországon is elmozdulást tapasztalhatunk a klasszikus, receptív, műbefogadásra fókuszáló irodalomterápiától a komplex, expresszív (vagyis ahol a kliens aktív és alkot) irodalomterápiás csoportmódszerek felé (Béres, 2025 70.).

A terápiás írás alkalmazási területei

A pszichológiai iskolák és irányzatok különféle módszereket és gyakorlatokat dolgoztak ki azzal a céllal, hogy a kliens önmagáról, kapcsolatairól vagy a vele történtekről szóló írásain keresztül eljusson saját személyiségének belső magjához, a szelfhez, megismerje és megértse önmagát. Egyéni és csoportos pszichoterápia keretében is gyakran alkalmaznak írásbeli feladatokat, mert a ki nem mondott, a ki nem mondható, a mélyen, legbelül rejtőzködő szavak, ha a papíron testet öltve elhagyhatják lelkünket, megfogalmazódnak, „kiíródnak” bensőnkből, akkor azok gyógyítanak, csökkentik a feszültséget és az egzisztenciális szorongást.

James W. Pennebaker amerikai szociálpszichológus neve összeforrt az érzelemkifejező, más néven expresszív írás fogalmával. Pennebaker volt az első, aki tudományos kutatási eredményekkel tudta bizonyítani a terápiás írás hatásait.Megállapította, hogy az önfeltáró írás eredményeképpen az egyén szembenéz traumatikus élményeivel, kiírja azokat magából; az „elengedés élménye” összerendezi a gondolatokat, segít külső nézőpontból tekinteni a traumára és visszanyerni az egyén kontrollját saját élete felett. Traumaírás esetén a perspektívaváltás is gyakran alkalmazott eljárás, mert az egyes szám harmadik személyben történő leírás segít egy lépéssel távolabbról nézni a történteket. Pennebaker megfigyelte, hogy az elfojtás feloldása csökkenti a stressz, a depresszió és egyéb betegségek kialakulásának esélyét(Pennebaker, 1990). Az expresszív írásnak is többféle önsegítő gyakorlatsora van, ám fontos hangsúlyozni, hogy komoly trauma, PTSD vagy más mentális betegség esetén a terápiás írásgyakorlatok önmagukban nem elegendőek, mindenképpen pszichoterápia szükséges. A traumát elszenvedők, jellemzően háborús cselekmények túlélői, nemi és/vagy párkapcsolati erőszak áldozatai pszichoterápiás kezelése során javasolt írásos gyakorlatok több alkalommal eredményeznek esztétikailag is értékes irodalmi műveket. A kortárs magyar irodalmi palettáról többek között megemlíthetjük Polcz Alaine, Péterfy-Novák Éva és Tisza Kata műveit, illetve az első regényes, Huszthy Viola Violenciac. könyvét (Magyar Napló Kiadó Kft., 2025).

Az írás fizikális hatásainak vizsgálata során Joshua M. Smyth amerikai egészségpszichológus azt figyelte meg, hogy az önfeltáró írásnak nem csupán a mentális egészségre, de még az asztmára és a reumás eredetű ízületi gyulladásra is jótékony hatása van (Smyth, 1998).

Az elmúlt évtizedben több kutatás során vizsgálták rákbetegek orvosi kezelésével párhuzamosan alkalmazott irodalomterápiás csoport-gyakorlatok fizikális és mentális hatását. Egy mellrákból gyógyult nőkkel végzett csoportos terápia eredményei azt mutatták ki, hogy az elszenvedett élményeikről szóló reflektív írás segítette őket a betegség okozta megváltozott élethelyzetük tapasztalatait integrálni életútjukba (Holopainen, 2025). Ezzel kapcsolatosan Mirja Heikkilä orvos, pszichoterapeuta arra a következtetésre jutott, hogy az írás révén változó érzelmi impulzusok hatást gyakorolnak az ideg- és immunrendszerünkre, a saját életünkről alkotott szemléletünkre, javíthatják a kapcsolataink minőségét, mindez együttesen jelentős pozitiv változást eredményez (Béres, 2025 41.).

A szociális munka több területén is sikerrel alkalmazzák az irodalomterápiát és a terápiás írást. A már említett Nicholas Mazza esettanulmányain túlmenően a szakirodalom beszámol számos, például javítóintézetben nevelkedő fiatalkorúak, valamint alkohol- és kábítószerfüggők köreiben végzett sikeres terápiáról.

Az írás azonban nem csak traumát megélteknek segítség. A terápiás írás stresszcsökkentő hatását megfigyelték akkor is, ha pozitív érzelmekről írtak a kutatásban résztvevő alanyok. Az írás tehát nem kizárólag a freudi pszichoanalízis vagy a jungi analitikus pszichológia és az azokhoz kapcsolódó iskolák eszköze, hanem többek között a pozitív és az egzisztenciális-fenomenológiai pszichológiáé is.

Mit írjunk azért, hogy jól legyünk?

A már említett egészségügyi és mentálhigiénés hatások miatt jóllétünk megőrzése érdekében mindenkinek érdemes lehet terápiás írásgyakorlatokat végeznie, akár csoportban terapeuta vezetésével, akár egymagában.

Dr. Béres Judit a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense, a biblioterápia szak vezetője és a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnöke 2025-ben megjelent Terápiás írás c. kötete számos gyakorlatot bemutat, ezáltal egyénileg otthonunkban elcsendesülve is tudunk tenni jóllétünkért. Ugyanakkor a csoportterápiának is megvan az előnye: a terapeuta iránymutatása és a csoporttagok elfogadó, támogató, megtartó közege a magára hagyatottság érzését csökkenti.

A terápiás írásgyakorlatok elvégzéséhez nem szükséges előképzettség, olvasottság, sőt még jó íráskészség sem. A cél nem egy irodalmi mű létrehozása, hanem az, hogy saját magunkról írjunk saját magunknak. Ehhez gondolatindító szövegként érdemes előnyben részesíteni kortárs szerzők műveit, hiszen napjaink problémáira ezek reflektálnak leginkább, hozzánk és rólunk szólnak. Mint a művészetterápia többi ágában, itt is fontos a projekció, tehát az olvasott irodalmi szövegbe belevetítjük saját élményeinket, érzéseinket, belső világunkat. Ez ad egy löketet az írás elkezdéséhez, majd – feladattól függően – tartja azt mederben.

Két alapvető feltétele van annak, hogy a gyakorlat a gátak feloldását és az önismeret mélyülését eredményezze: az egyik, hogy bátran, őszintén, nyíltan fogjunk hozzá, merjünk lemenni saját belső világunk mélységeibe. Ez nem hosszú gondolkodást és körültekintő, választékos megfogalmazást jelent, sőt ennek ellenkezőjét: például a szabad írás gyakorlatban 5-10-20 percen át folyamatosan írni kell szabadon, megállás és visszaolvasás nélkül.  A másik erősen javasolt feltétel a kézzel írás. A terapeuták tapasztalatai azt mutatják, hogy a kézzel írás segít közelebb kerülni saját belső hangunkhoz, gyorsabban elmélyíti, intenzívebbé és őszintébbé teszi az önreflexiót.

A belső hangunkra való rátalálás és az azzal való közvetlen kapcsolatápolás szempontjából belevághatunk akár a naplóírásba. A felvilágosodás korában elterjedt naplóírás gyakorlatának eredményei kimeríthetetlen forrásként szolgálnak a történészek számára. Nem csupán a jelentős történelmi személyek magánvallomásai váltak kutatás tárgyává, sokkal inkább a „kisemberek” hétköznapjait bemutató naplók. Kortörténeti jelentőséggel bírnak például a nők öltözködésével, társasági életével, vásárlással, árakkal, ételekkel kapcsolatos feljegyzései is. Mindemellett az irodalmi szintre emelt naplók az írójuk hétköznapjainak bemutatásán túlmenően a személyiségükről, kapcsolataikról, világnézetükről tanúskodnak leginkább. Virginia Woolf, Marie Curie, Anne Frank, Csáth Géza, Füst Milán, Márai Sándor, Gyarmati Fanni naplói mind a fikciótól távolálló, esendő ember ábrándjainak, elméleteinek, reményeinek, szenvedélyeinek és szenvedéseinek intim megörökítése.

 A jungi mélylélektanból kiinduló Ira Progoff munkássága bizonyította, hogy az intenzív naplóírás elősegíti a személyes növekedést, nagyobb tudatosságot ad és új perspektívát nyit, felismerésekhez vezet, mindezek összességében támogatják a mentális jóllétet. Progoff úgy vélte, hogy az intenzív naplóírás nem lehet kizárólag a drága terápiákon javasolt eszköz, hanem egy bárki számára elérhető és hatékony önsegítő módszer, ezért börtönökbe, gyülekezetekbe, egyetemi csoportokhoz járt és népszerűsítette az intenzív, strukturált naplóírási elméletét és módszertanát, az írást megelőző meditációs gyakorlatot és a 12 – adott sorrendben elvégezendő – alapgyakorlatot (Béres, 2025 88-89.). Építve Progoff naplótechnikájára, de annál egy lazábban strukturált gyakorlatot alakított ki Kathleen Adams, majd a 2000-es években Kate Thomson, aki szerint a napló egyfajta érzelmi térkép, amely segítségével saját fejlődésünk iránya, üteme és változásunk fordulópontjai kirajzolódnak, így rendszerezni tudjuk tapasztalatainkat, érzéseinket, megküzdési stratégiákat alakítunk ki, rálátunk viselkedésünkre és kapcsolataink dinamikájára (Béres, 2025 118.).

Naplót számtalan módon írhatunk: hagyhatjuk folyni magunkból a gondolatokat vagy strukturált technikával, feladatokat követve. Ilyen írásindító lehet egy régi fénykép, útinapló, vizuális napló. Írhatunk listákat arról, hogy miért vagyunk hálásak, mit szeretünk önmagunkban, mitől félünk, mire van szükségünk, mi az ami kikapcsol és mi az, ami stresszes helyzetbe hoz, stb. A levélírás saját magunkhoz, testünkhöz, fiatalkori önmagunkhoz vagy másokhoz szintén jó eszköze viszonyaink megértésének. Terápiás céllal többféle műfajban megpróbálhatjuk a kreatív írást, beleértve a kreatív önéletírás különböző módjait is.

E gyakorlatokon keresztül mentálisan egészséges személyek is oldhatnak egzisztenciális válságaikon (válás, szakítás, családi kapcsolatok terheltsége), elakadásaikon (kiégés, pályamódosítás, bizonytalanság), tisztábban láthatják saját erősségeiket, új célok világosodhatnak meg előttük, segíthetnek önmaguknak veszteségeik feldolgozásában, testképük és pillanatnyi élethelyzetük elfogadásában, akár transzgenerációs életutak egybecsengései is kirajzolódhatnak. A terápiás írás egyben kiváló eszköze a digitális detoxnak is. Az elcsendesülés, a befelé figyelés, a fókuszálás kompenzálja napjaink hiperolvasási szokását és rohanó életmódunkat, közben újra felfedezhetjük a folyamatos kézírás érzését, mindezek által erősítjük kognitív és affektív funkcióinkat is.

A felhasznált kép a szerző saját készítésű fotója.

IRODALOM

  1. Béres, J. (2025). Terápiás írás. Elmélet, gyakorlat, személyes élménybeszámolók. Budapest: Park Könyvkiadó.
  2. Holopainen, J. (2025). Breast Cancer Survivors’ Experiences in the Writing and the Poetry Therapy Group Process. European Journal for Biblio/Poetry Therapy, Vol.1.(No.3.), 72-79. doi:https://doi.org/10.65018/vol1iss3pp72-79 
  3. Martinec, R. (2025). Biblio/poetry therapy with other expressive art therapiesin overcoming existential crisis. European Journal for Biblio/Poetry Therapy, Vol. 1. No.1., 72-84. pp. doi:https://doi.org/10.65018/vol1iss1pp72-84 
  4. Mazza, N. (2025). Poetry therapy: Theory and practice. New York: Routledge. Magyarul megjelent: Irodalomterápia. Elmélet és gyakorlat. Budapest: Multiverzum Kiadó. Ford. Dr. Béres Judit
  5. Pennebaker, J. W. (1990). Opening up: The Healing Power of Confiding in Others. New York: Morrow. Átdolg. kiadás: Opening Up: The Healing Power of Expressing Emotions. New York: Guilford, 1997. Magyarul megjelent: Rejtett érzelmeink, valódi önmagunk. Az őszinte beszéd és írás gyógyító ereje. Háttér Kiadó, 2005. Ford. Echmann Bea
  6. Smyth, J. M. (1998). Written emotional expression: Effect sizes, outcome types, and moderating variables. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 66, 174-184.