Az EP-képviselői és önkormányzati választási kampány időszak alatt ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy milyen könnyen éket lehet verni magyar és magyar közé. A választások közeledtével egyre feszültebb a légkör a szavazótáborok között, lincs hangulat és gyűlöletkeltés csöpög minden online csapból.
A június 1-jei békemeneten megkérdeztünk néhány Fidesz szavazót, hogy miről szól a békemenet, milyen háborúra gondol Orbán Viktor, mit gondolnak az ellenzékről, Magyar Péterről és az Európai Unióról?
Sokan nem is voltak hajlandóak válaszolni, amint megtudták, hogy lapunk független, mivel szerintük az elképzelhetetlen. A maradék, kurta válaszból annyit tudtunk meg csupán, hogy nem az orosz-ukrán háború miatt jelentek meg a békemeneten, hanem Európa háborús politikája miatt. Kérdésünkre, hogy akkor most ki is háborúzik, Oroszország vagy Európa, ki-kit támadott meg, hogyan kezdődött az egész, csak gyors elköszönéseket kaptunk.
A Magyar Péter kapcsán adott válaszok kimerültek a puszta szitkozódásban, amit annyival magyaráztak, hogy verte a feleségét. Erre utaló bizonyíték ugyan a mai napig nincs, de ebből is látszik, hogy a Magyarnak kitalált profil hatékony és mélyen gyökeret vert.
A politikai játszmák egyik legfontosabb fegyvere, hogy teljesen belegabalyodjunk. Nem meggyőzni kell az embereket, hanem összezavarni. Az ember ne is próbálja meg követni, hogy mi történik. Nem kell feltétlenül hinni a Fidesznek, csak ne higgyünk az ellenzéknek se.
Emlékezzünk vissza, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya 2008-ban szerződött le az orosz Gazprommal a Déli-áramlat gázvezeték megépítésére úgy, hogy abba a magyar parlamentnek nem volt beleszólása. Orbán Viktor ezt akkor keményen kritizálta és puccsnak nevezte a megállapodást. 2010-ben azonban megfordult a helyzet, Orbán beállt a Déli-áramlat ötlete mögé és titokban megkötötte az atomalkut is Oroszországgal. Ezúttal Gyurcsány Ferenc hazaárulózott, pedig miniszterelnökként ő említette először, hogy megépítené Paks 2-t.
A valóság manipulálása
„Háború, háború, háború…” szorozva ezerrel, akármerre is járunk. Az utóbbi időszakban a kormány sok szavazót veszített a jól ismert kegyelmi botrány –Varga Judit lemondása – és Magyar Péter megjelenése következtében, amit egy ideig láthatóan képtelenek voltak kezelni, hiszen őket is váratlanul érte. A Fidesz-KDNP mindig is előre kidolgozott, közvélemény kutatásokkal megmért ellenségképre alapozott kampányt használt, ami a magyarok biztonságérzetét célozta, és ez eddig be is vált. (Jelenleg is folyik egy közvélemény kutatás, ahol az egyik kérdés az, hogy kit látna szívesebben miniszterelnökként: Orbán Viktort vagy Magyar Pétert? Gyanítható tehát, hogy a kormány szeretné tisztán látni, mennyire kell tartania Magyartól.)
A választások közeledtével, a Fidesz fő célja saját szavazótáborának meg- és összetartása. Ehhez két jól bevált eszközt használ: ellenfeleit démonizálja, önmagát pedig a béke harcosainak titulálja. A háborús plakátsorozat ennek iskolapéldája és nem is szerénykednek minden lehetséges formában az emberek arcába tolni üzenetüket, lásd Zugló kitapétázását:
Nem kell a kormány szavazótáborához tartozni, hogy ez a fajta propaganda mélyen hasson, hiszen szuggesztív módon ülteti el a félelmet a tudatalattiban anélkül, hogy ezt észrevennénk.
A Megafon, a Magyar Nemzet vagy a Metropol taktikája ugyanez. A szövegkörnyezetéből kiragadott mondatok és álhírek terjesztésével, klikkvadász címekkel és a közösségi média felületek segítségével széles réteget képesek elérni az üzeneteikkel.
A mai világ annyira felgyorsult, hogy az emberek többségének sem ideje, sem kedve egy akár csak 5 perces cikket is végigolvasni. Ezért váltak népszerűvé a pár másodperces videók és meme (ejtsd: mém) alapú hírközlések.
Korondy Tamás, a Megafon újságírója (valójában inkább influenszer), sohasem mulaszt el például bohóc emoji-t tenni minden Magyar Péterről szóló bejegyzéséhez. Sok jelentősége nincs, gondolhatnánk, de a közvélemény egy idővel összekapcsolja a kettőt: politikust a bohóccal.
A reklámipar már évtizedekkel ezelőtt megfejtette, hogy nem mindegy hogyan tálalják termékeiket, szolgáltatásaikat a médiában. Nem elég, hogy amit kínálnak hasznos legyen, meg kell győzni a vásárlót arról, hogy szüksége van rá. Ehhez rengeteg pszichológiai trükköt vetnek be mind a mai napig, például nem véletlenül hangosabb a reklámhirdetés a televízióban vagy az interneten, mint maga a film/sorozat, amit megszakít a reklám.
A politikai tartalmak ugyanígy élnek ezekkel a pszichológiai eszközökkel: előnytelen képek az ellenfélről, negatív hangulatú színek használata (szürke, fekete, vörös), degradáló grafikai elemek a szövegezésben vagy képi, videós anyagokban).
Ezek a módszerek azért működnek, mert észrevétlenül kúsznak be mindennapjainkba. Hogy kire hatnak és kire nem, az nem intelligencia kérdése, manapság védtelenebbek vagyunk az ilyen jellegű információ ellen, mint régebben. Megváltozott a Világ.
Ezt felismerve, a Fidesz úttörőnek számít a Megafon megteremtésével, aminek egyetlen célja a kormánypropaganda emészthetőbbé tétele és annak a rétegnek az elérése, akik leginkább a közösségi médiából tájékozódnak.
A Megafon és csapata gyakran használnak emoji-kat, figyelemfelkeltő hátteret és betűtípusokat, és előszeretettel adnak becenevet, illetve sértő jelzőket politikusoknak. Ez manapság a trend és működik is.
A Metropol, Budapest ingyenesen osztogatott napilapja, az utca emberét célozza, aki nem vásárol sajtótermékeket és a közösségi médiát sem követi nyomon.
Itt is tökéletesen látható, hogy a kormány által finanszírozott média minden ellenfélnek személyre szabott profilt kreál és azt kommunikálja folyamatosan. Karácsony Gergelyre például gyakran használják a bénázás, a bukott, és a gyenge szavakat, hozzá gúnyos képeket, hogy olvasótáborukban megerősítsék a főpolgármester alkalmatlanságát, míg Magyar Péter esetében inkább a pszichó, háborúpárti, agresszív jelzőket igyekeznek a köztudatba elültetni.
A választók negatív véleményét felerősítik, a már működő „dollárbaloldal, libsi, háborúpárti, soros embere” bélyeget pedig minden ellenzékire ráhúzzák, hogy szavazóiknak esélye se legyen különbséget tenni a pártok között.
A stratégia alapvető eleme, hogy a magyar ember soha ne érezze magát teljesen biztonságban. A veszélyeket ki kell hangsúlyozni, ha épp nincs, akkor viszont teremteni kell. Így járt hazánkban Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője, is akinek saját országára tett, sorkatonaságra vonatkozó, kijelentését a média átfabrikálva úgy tálalta, mintha az Európai Unió akarná Magyarországra erőltetni a kötelező sorkatonaságot.
A Metropol június 3-án megjelent egyik cikke már a címével is megtévesztő. Nem derül ki belőle, hogy milyen is lesz a sorkatonai szolgálat Európában, de az ígért „Weber-terv” részleteiről sem tudunk meg semmit, Manfred Webert pedig meg sem említik.
És nem is kell.
A figyelemfelkeltő szöveg bőven elég. Az olvasók alig egy ötöde fogja végigolvasni és még ennél is kevesebb fog utána járni az igazságnak.
Ez a taktika, úgy fest, beválik, pedig 2016-ban pont Kövér László házelnök nyilatkozott a sorkatonaság visszaállítása mellett.
Ez a puskaporos hangulat már ideális táptalaja egy megmentő kiemelésének:
A Magyar Nemzetben megjelent kormány üzenet is mintaszerű:
„ A Fidesz-KDNP-re leadott szavazat ma életet ment.”
Nem csak a kormány válik megmentővé, a szavazó is a hősök sorába léphet, ha jó helyre húzza az X-et. Ezzel is az emberek egójára hatnak. Hibátlan.
Alapvető emberi, erkölcsi szükségletünk, hogy élesen megkülönböztethessük a jót a rossztól, és a kormány ebben készséggel segített mindig irányt mutatni.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy kifogy-e országunk valaha is az ellenségekből? És kik az igazi vesztesei mindennek?
Mi, magyarok, mindannyian.
Mert hagyjuk, hogy éket verjenek közénk. Mert olyan elvakultak lettünk, hogy a Fideszes csak agymosott lehet, az ellenzéki meg háborúpárti. Mert megosztottak minket és a cirkusz lényege, hogy ez így is maradjon, bárki is üljön a trónon. Minden kormányra életveszélyt jelent, ha a nép egységesen lép fel egy közös ügy érdekében.
Kiemelt képünk a szerző saját fotója.