Képzeljük el egy pillanatra, hogy az ukrán-orosz háború másképp alakul: a Nyugat nem siet Ukrajna segítségére, és az Európai Unió Magyarország álláspontját támogatja, amely a békét és a konfliktus elkerülésének fontosságát hangsúlyozza, fegyverszállítások és szankciók nélkül.
2022. február 24-e óta a magyar kormány ugyanazt a megoldást hangsúlyozza mind a mai napig az orosz-ukrán háború lezárására: tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket és békét kötni. Bár a koncepció tökéletes, a kivitelezés szinte megvalósíthatatlan, mivel mindkét nemzet elfogadhatatlan feltételeket szab a másik félnek.
A Fidesz következetesen emellett a megoldás mellett teszi le a voksát, már-már szánakozó hangnemben szónokolva az ellentétes véleményekről, mint ahogy a bölcs öregek szoktak legyinteni ifjú unokáik meggondolatlanságaira. Hallgattassék meg hát a másik fél is, vizsgáljuk meg, hogyan alakult volna a háború, ha Európa Orbán Viktort követi.
Kelet-Európa fenyegetettsége
Mivel a békepárti hozzáálláshoz tartozik többek között a szankciók, uniós pénzek és fegyverszállítmányok ellenzése, elég gyorsan összeáll a kép. Ukrajna, a Nyugat segítsége nélkül, mára elvérzett volna minden szívósságuk ellenére is. Oroszország csapatai, ha nem is az általuk tervezett ütemben, de feltartóztathatatlanul nyomultak előre és elképzelhető, hogy végül bevették volna Kijevet is.
Induljunk ki abból tehát, hogy Ukrajna egy részét vagy egészét az irányítása alá vonja Putyin. Hogy melyik verziót vizsgáljuk az lényegtelen, hiszen az alapkoncepció megvalósult.
És azután?
Oroszország ukrajnai sikere nem csupán egy geopolitikai győzelem lenne, hanem Kelet-Európa számára egy új, fenyegető valóság is, mivel Oroszország újabb területi igényekkel léphetne fel. Miért? Vladimir Putyin a volt Szovjetunióban futott be karriert egykori KGB tisztként. A szovjet blokk szétesése, erős túlzással, traumaként érte. Az orosz érdekszféra egykori bábállamaiegyenesen az ellenséggel léptek szövetségre és több kelet-európai ország is a legfontosabb nyugati szövetségek, az EU és a NATO tagjává vált. Ezekben az országokban pedig kikötők és repülőterek sora épült meg, ami az USA hadseregének rendelkezésére állt. Ez már nem csak dühítette Putyint, de meg is akarta fordítani a folyamatot. Elnökként ugyan demokráciát hirdet, de a gazdasági-politikai együttműködései révén kirajzolódik, hogy Oroszország továbbra is igényt tart egy vazallusi Kelet-Európára, és felvásárló piacként egész Európára.
Amennyiben Ukrajnát sikeresen az ellenőrzése alá vonná – miközben az Unió nem hajlandó szankciókkal súlytani, sem az ukránokat támogatni bármilyen formában –, csupán a béketárgyalások évekig is elhúzódó kálváriája megerősítené az oroszokat abban, hogyazt tehetnek, amit csak akarnak.
Feltételezhető tehát, hogy a többi keleti ország szuverenitását is fenyegetné, akár különleges katonai hadműveletnek nevezve, akár offenzívának, ha az érdekében áll. Aki következmények nélkül lerohanhatja a szomszédját, az bármikor vérszemet kaphat. Gondoljunk csak a Krím megszállására, ahol felségjelzés nélküli, maszkos orosz katonák jelentek meg a hatalomátvétel idején, akiket az orosz kormány hivatalosan helyi önvédelmi erőknek nevezett.
Egy ilyen, a szuverenitásukat veszélyeztető helyzetben a keleti országok valószínűleg erőteljesebben támaszkodtak volna a NATO-ra, ami növelné a katonai jelenlétet a térségben, egy új fegyverkezési versenyt indítva el, ami valójában most is folyamatban van. Kérdés, hogy az USA ide költöztetné-e fegyverarzenáljának jelentős részét, hogy megvédje Európát – vagy az ő szemszögükből nézve „a piacot” –, ahogy anno a kubai rakétaválság idején? Ha Orbán Viktor békemissziójának szellemiségét kiterjesztjük a tengerentúlra is, akkor természetesen a válasz: nem. Így már atomfegyver bevetésétől sem kellene tartania Putyinnak.
Egy ilyen forgatókönyvben az Európai Unió belső egysége is komoly veszélybe került volna. Kelet-Európa fokozottabb védelmi támogatást követelne, míg Nyugat-Európa országai óvatosságra és megfontoltsága intene mindenkit, elkerülve a közvetlen konfrontációt Oroszországgal. Ez a megosztottság meggyengítené szép lassan az Uniót, miközben a gazdasági nehézségek is előtérbe kerülnek, különösen az energiaárak drasztikus emelkedése miatt. Oroszország, miután megszerezte volna Ukrajna energiaforrásainak jelentős részét, még nagyobb nyomást gyakorolna Európára, és gazdasági recessziót idézne elő. Oszd meg és uralkodj! Minél több a belső konfliktus és megosztottság, annál nagyobb lenne az orosz kontroll a kontinens fölött.
A világpolitika átrendeződése
Tehát adott egy sikeres ukrajnai orosz invázió, ami megerősíti Oroszország geopolitikai helyzetét és ami jó okot ad neki az újabb területek bekebelezésére. A felszínen ugyan folyhatnának béketárgyalások, és a nemzetközi együttműködés fontossága is hangsúlyozva lenne, de mindez inkább az időhúzás és a nemzetközi közvélemény megnyugtatása céljából történne. Oroszország és más hasonló rendszerek kihasználnák az időt, hogy megszilárdítsák pozícióikat és további lépéseket tervezzenek.
Egy ilyen győzelem más autoriter hatalmakat is arra ösztönözne, hogy agresszívabb külpolitikát folytassanak, megkérdőjelezve a nemzetközi jogi normákat. A világpolitika egyensúlya jelentősen eltolódna, egyre több ország próbálná kihasználni a nyugati hatalmak esetleges határozatlanságát. Az olyan országok, mint Észak-Korea, Kína, Irán, mind arra törekedhetnének, hogy kihasználják a Nyugat gyengeségét. Észak-Korea például még provokatívabbá válna a nukleáris fegyverkezési programjával, miközben Kína felerősítené a nyomást Tajvanra és a Dél-kínai-tenger térségére. Irán fokozná a befolyását a Közel-Keleten, az orosz támogatást is kiélvezve, a belső stabilitása és területi ellenőrzés fenntartása érdekében.
Itt rejlik az igazi veszélye a békemissziónknak. Ha a világ nem ítéli el az agresszort és nem lép fel ellene, akkor a terjeszkedésnek soha nem lenne vége.
Lehetetlennek hangzik?
Az orosz-ukrán háború is annak tűnt egykor, vagy ahogyan Bayer Zsolt Fidesz szócső fogalmazott 2022. január 30-án a Sajtóklubban: „Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja.”
Vajon kötelességünk-e az autoriter hatalmaknak megálljt parancsolni, ha más országok határait fenyegetik? Rövidtávon talán tényleg hasznos a gazdaság számára országunk jelenlegi külpolitikája, de érdemes elgondolkodni azon is, hogy hosszútávon milyen károkat okoz!