A globális migráció dinamikája

A globális migráció, összetett dinamikája természeténél fogva, soha nem mérhető és szabályozható teljes mértékben. A jobb élet reménye százezrek számára csak délibáb. Vannak, akik jó esetben csupán az összes anyagi forrásukat áldozzák be, de vannak, akik az életükkel fizetnek érte. A bevándorlók aránya megoszlik a világon, azonban az emberek többsége soha nem lépi át a határokat, sokkal inkább országon belül mozog.

Tunézia, ez az afrikai mértékkel mért kicsi ország rendelkezik a legjelentősebb turizmussal a kontinensen. Már az 1970-es években elkezdte kialakítani a mai arculatát a szegmensben. A Földközi-tenger partjának teljes hosszában turisztikai zónákat alakítottak ki, ahol all-inclusive szállodák tömkelege várja a külföldi vendégeket, megidézve az ezeregy éjszaka meséit. Tunézia azonban nemcsak a turistákat vonzza, de az Olaszországba tartó bevándorlók legfontosabb tranzit országa is. Innen a spanyol partokra, vagy a görög és olasz szigetekre szeretnének eljutni az emberek, a lényeg, hogy az EU területére léphessenek. Vállalkozásuk azonban nem veszélytelen: tavaly volt olyan eset, amikor 31 holttestet sodort egyszerre a partra a tenger Sfax és Mahdia közelében. Ők már soha nem érik el a céljukat, bármi is volt az.

A bevándorlás okai az emberiség történelme során alig változtak: helyben nehéz megélhetés, politikai üldöztetés, háború, egészségtelen környezet, nyomor, kilátástalanság. A 70-es években a szegényebb országokból főleg szakképzetlen munkaerő áramlott a fejlettebb európai kontinensre, ahol a munkaerőpiac fel is szívta ezeket az embereket. Nyugat-Európába jellemzően Jugoszláviából és Törökországból érkeztek vendégmunkások nagy számban. A két náció jellemzően eltérően viselkedett a célországokban. A törökök nagyobb eséllyel hosszú távra, akár végleges letelepedési szándékkal rendezkedtek be a családjukkal együtt. A jugoszláv vendégmunkások ellenben rendszeresen hazajártak és nyugdíjas éveiket is szülőhelyükön töltötték – ott elköltve a nyugaton szerzett ellátásukat.

A 1990. június 15-én fogadták el a Dublini Egyezményt, amelynek eredeti célja az volt, hogy kiszűrjék annak eshetőségét, hogy a menedékkérők több tagországba is benyújtsák kérelmüket. A jelenleg érvényben lévő kontraktus 2014. január 1-jén lépett hatályba. Az egyik fontos pillér az ujjlenyomat tárolása az Eurodac rendszerben, amely alapján beazonosíthatóak a menedékkérők, akik többnyire nem rendelkeznek úti okmányokkal, ezzel nehezítve az identifikációjukat.

Az Európai Parlament április 10-én elfogadta az új menekültügyi és migrációs szabályozást, ami két év múlva fog életbe lépni. A most jóváhagyott paktum első verzióját az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen nyújtotta be 2020-ban. A téma nemcsak a magyar kormány számára puskaporos hordó, mivel a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok bár ellentétes véleményen voltak, a konklúzió közös nevezőt teremtett és nem ratifikálták az egyezményt. Az egyik szélsőség szerint ugyanis túl enyhe, a másik szerint viszont túl szigorú a szabályozás.

A szabályozás főbb tartalmi elemei:

  • Még a beutazás előtti átvizsgálás, alapvető információgyűjtés, egészségügyi és biztonsági ellenőrzés.
  • A jelenleg használatban lévő Eurodac adatbázis megváltoztatása. A menedékjogot kérelmező személye kerül regisztrálásra, nem pedig a kérelem.
  • Az eddigi szabályozás értelmében 14 éves kortól lehetett ujjlenyomatot venni, ezt a korhatárt 6 éves korra csökkentik.
  • Lehetőséget ad a tagállamoknak egy gyorsított, 12 hetes eljárás lefolytatására azokban az esetekben, ahol a menedékkérő személyénél felmerül a nemzetbiztonsági kockázat gyanúja.
  • A tagállamokat nem lehet kötelezni a menedékkérők “átvételére”, cserébe viszont 20 ezer eurót kell fizetniük, vagy hozzá kell járulniuk a frontországok határvédelméhez.

A magyar kormány erőforrást nem kímélve évek óta és széles körben terjeszti a bevándorlókkal kapcsolatos álláspontját. Legutóbb 2023-ban szerepelt a nemzeti konzultáció kérdései között, hogy szerintünk szabad-e engedni azt, hogy “migránsgettók” jöjjenek létre hazánkban. 2015-től öntöttek el minket a bevándorlásról szóló, ekkor még főleg külföldről származó hírek. 2016-ban már a szomszédos országokban történt támadások is felkerültek a címlapokra, például “Megtámadott két migráns egy kislányt Szabadkán” szalagcímmel. “Egy új európai védelmi vonal kijelölését tartalmazó vészforgatókönyv kidolgozására van szükség” – fogalmazott Orbán Viktor ebben az évben. A 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően már napi több híradás jelent meg olyan címekkel, hogy “Halálra vert egy migráns egy másikat”, “Szexuálisan zaklatott egy magyar nőt egy migráns”, “Féltek éjszaka a magyar vívók Lipcsében, a migránsok miatt nem merték elhagyni a szállásukat”, “Robbantani akart két migráns a bécsi metróban”.

“Több gyermekre van szükségünk, nem pedig migránsokra” – vont párhuzamot Orbán Viktor 2018. márciusi kampánybeszédében a bevándorlás és a magyar családpolitika között.

Emberek a számok mögött

Az International Organization for Migration (IOM) által publikált World Migration Report becslése szerint 2020-ban körülbelül 281 millió bevándorló élt a világban, ami a népesség 3,6 százalékának felelt meg. A szervezet rámutat, hogy az elmúlt öt évtizedben világviszonylatban a bevándorlók száma nőtt. 2020-ban 128 millióval többen voltak, mint ahány személyt 1990-ben regisztráltak, az 1990-es szám pedig több mint háromszorosa az 1970-ben becsültnek.

Egy 2019-ből származó adat szerint a bevándorlók közül 169 millió embernek volt munkahelye a szülőhelyétől eltérő célországban. Ennek ismeretében nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a – GDP arányban is jelentős – nemzetközi hazautalásokat, amelyek olyan pénzügyi vagy természetbeni folyósítások voltak, amit a bevándorlók közvetlenül a származási országukban élő családjuknak küldenek el. A Világbank gyűjti a globális adatokat a nemzetközi hazautalásokról, annak ellenére, hogy számtalan adathiány, definíciós különbségek és módszertani kihívások állnak a pontos statisztikák összeállítása útjában. A tényleges összeg valószínűleg magasabb, mint a becslések. Míg 2000-ben 126 milliárd dollár volt a hazautalás becsült értéke, addig 20 évvel később már 702 milliárd dollár volt ez az összeg. A Covid-19 miatt nem volt akkora visszaesés, mint amennyit jósoltak: mindössze 2,4%-ot esett vissza 2019-hez képest.

Az öt legnagyobb hazautalást fogadó ország világszerte 2020-ban: India, Kína, Mexikó, a Fülöp-Szigetek és Egyiptom volt (ebben a csökkenő sorrendben). Ezek közül India és Kína nagyságrenddel több pénzt fogadott, mint a következő Mexikó.

A hazautalások forrásországai természetszerűen a gazdag államok. Évtizedek óta az Egyesült Államok volt a legnagyobb pénzátutalást küldő ország, 2020-ban összesen 68 milliárd dolláros kiáramlással. Ezt követi az Egyesült Arab Emírségek 43,2 milliárd dollárral, Szaúd-Arábia 34,6 milliárd dollárral, Svájc 27,96 milliárd dollárral és Németország 22 milliárd dollárral.

A kormányok COVID-19 világjárvány elleni egyik válaszlépése az emberek szabad mozgásának drasztikus korlátozása volt, ez nagy hatással volt az emberi mobilitásra világszerte. A korlátozások teljes feloldásáig 2021 júliusáig kellett várni, ekkor Európa és Ázsia körülbelül 86-87 millió bevándorlót fogadott be, ami az összes bevándorló 61%-a volt. Ezeket Észak-Amerika követte 59 millió bevándorló befogadásával, ami a teljes létszám 21%-a, Latin-Amerika és a Karib térség 5%-ot, és Óceánia 3%-ot engedett be.

2000 és 2020 között a legnagyobb növekedés Ázsiában volt tapasztalható, ahol 74%-kal – ez abszolút értékben körülbelül 37 millió embert jelent – nőtt a bevándorlók száma. A második legnagyobb növekedés Európában volt ebben az időszakban, ahol 30 millióval nőtt a bevándorlók száma. Észak-Amerikában 18 millió, míg Afrikában 10 millió főről beszélhetünk.

Migráció azonban nemcsak államok között folyik. Az emberek többsége nem lépi át a határokat, sokkal inkább országon belül vándorol: 2009-ben például a belső vándorlók száma 740 millió fő volt világszerte.

Az országonkénti eltérést jól mutatja, hogy például az Egyesült Arab Emírségekben a lakosság több mint 88%-a bevándorló. Az okok kézenfekvőek, az emberek a szegényebb arab országokból áramolnak a gazdagba. A nyelv közös, a jóléti régióban élők pedig átengedik az alantasabbnak tartott, vagy speciális szaktudást igénylő munkákat a külföldieknek.

Magyarország és a migráció

Az IOM több mint 70 éves működése során az egyik nagy kivándorlási hullámként tartja számon az 1956-os forradalmat követő magyar emigrációt. Ekkor becslések szerint 200 ezer magyar hagyta el a hazáját.

Az International Organization for Migration (IOM) a második világháborút követő időszakban alakult 1951-ben. Kezdetben logisztikai ügynökségként működtek és a feladatuk a háború során kitelepített közel 11 millió ember visszairányítása volt. Munkásságukat az ember és a természet okozta katasztrófák elől menekülő emberek segítése jellemzi. A IOM 3 milliárd forintnyi éves költségvetéssel és több mint 19 ezer alkalmazottal dolgozik a világ 171 országában. Jelenleg 175 tagállamban és további 8-ban rendelkezik megfigyelői státusszal. Központjuk a svájci Genfben található, de van adminisztratív központjuk Manilában és Panamában.

Az általuk mérföldkövekként említett nagy kivándorlási hullámok:

1956: Magyarország

1968: Csehszlovákia

1973: Chile

1975: Vietnám

1990: Kuvait

1999: Koszovó és Timor

2004: az ázsiai cunami és pakisztáni földrengés követő népmozgás

A magyarországi migráció tekintetében a mérleg egyik oldalán nyilvánvalóan a kivándorlás áll. A KSH adatai szerint a kivándorló állampolgárok száma 2023-ban 33.700 fő volt. 2015-ben egyszer már megközelítettük a 2023-as értéket, akkor 31.385 honfitársunk hagyta el szülőhazáját, jellemzően Ausztriába, Németországba és Angliába.

A mérleg másik oldalán a bevándorlás van, amelyben hazánk a célország, vagy átmeneti állomás a célország felé. A KSH szerint a bevándorló külföldi állampolgárok száma Magyarországon 2023-ban 61.350 fő volt. A legtöbben, 37 ezren Ázsiából érkeztek, Európa más országaiból 19 ezren. Amerikából és Afrikából több mint 2 ezren, 100 fő esetében pedig nem ismert a kiinduló állam.

Magyarország lakossága a legutóbbi, 2023-as népszámláláskor 9,603 millió fő volt, ebben a bevándorlók aránya 0,63%, amely jóval kevesebb a globális 3,6%-hoz képest.  Korábbi adatokat nehéz összehasonlítani, mert a különböző szervezetek nem publikálnak ugyanazokban az években adatokat, de a korábbi arányok hasonlóak, az utóbbi évek dinamikus növekedését figyelembe véve is. 1990-ben a világ népessége 5,293 milliárd fő volt, abban az évben a bevándorlók száma összesen 153 millió fő, arányuk 2,89%. A Magyarországra bevándorlók számának adatai 2000 óta állnak rendelkezésre. 2001-ben 20.184 főt regisztrált az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF), ebben az évben Magyarország lakossága 10,198 millió fő volt, a bevándorlók aránya tehát a magyar lakossághoz képest 0,19% volt.

A Henley Passport Index 1990 óta a világ összes útlevelének eredeti, mérvadó rangsora aszerint, hogy birtokosa hány úticélt érhet el előzetes vízum nélkül. Ez a legpontosabb utazási adatbázis, amit a Henley & Partners kutatócsoportja tesz közzé minden évben.

A Henley & Partners kutatócsoport legfrissebb táblázatában Magyarország a vízummentesen látogatható országok szerint az előkelő 8. helyet foglalja el, ami annyit jelent, hogy 226 útcél közül 189 helyre utazhatunk vízum nélkül. Ezzel szemben Afganisztán lakói mindössze 28, a szírek pedig 29 országba utazhatnak megszerezve az utolsó helyeket a rangsorban.

Szintén nyolcadik helyen szerepel Magyarország azon a listán, amely a vízummentes hozzáférésünket mutatja meg a globális GDP arányában. A magyar GDP arányát nézve a globális GDP-hez képest jelentős visszaesést mutat: 0,178%-os aránnyal ötvenhatodikak vagyunk az országok között.

A kiemelt kép a szerző saját fotója.

Megosztás itt