Tíz mű, ami után lehet nem akarsz ember lenni
Az irodalom által úgy tudunk valami nagyobb részese lenni, hogy a könyvek lapjain elénk tárt problémák megoldása nem ránk vár. Egy jó történet mégis felkészíthet bennünket az élet különféle helyzeteire. Olvasás közben a létezés legmélyebb kérdéseibe is betekinthetünk. Időnként a jó könyvek nem utat mutatnak, hanem elbizonytalanítanak; mi több: leszámolnak emberi naivitásunkkal, így tanítanak.
Az alább sorolt tíz világirodalmi remekmű mind aláássa a humánumba vetett hitünk. Letéve őket egy dolgot majd biztosan felismerünk: embernek maradni nem könnyű feladat.
1. Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Swift klasszikusa csak elsőre gyermekirodalom, valójában egy kíméletlen szatíra, amelyben az ember kicsinyes, kapzsi, esendő és irracionális lény. Ebben a regényben még a lovak is inkább képesek egy magasabb társadalmi létezésre, mint az emberek. Gulliver utazásai során egyre mélyebben felismerhetjük: feleslegesen helyezzük fel magunkat a létezés legmagasabb polcára.
2. George Orwell: 1984
A szerző biztosan nem receptkönyvnek szánta, ám víziója napjainkban még valóságosabb, mint Orwell saját korában. A totális állam „Bibliájában” az egyén nem lehet ura sem a testének, sem az érzelmeinek, de még a gondolatainak sem. A főhős, Winston példáján keresztül ismerhetjük meg, hogy egy ember méltósága a diktatúrákban bármikor porrá őrölhető. A létezést itt nem megélni, csak túlélni lehet.
3. Aldous Huxley: Szép új világ
A mű alapkérdése, hogy a boldogság egyet jelent-e a zsarnoksággal. Huxley világában látszólag mindenki a boldogságra lett „beprogramozva”. A szerelem helyett gyors kalandok, a gondolkodás helyett szórakozás, a szabadság helyett tabletták és illúziók. Látszólag elégedettek, de az emberi lélek mégis kiüresedik. A kérdés kíméletlen: létezik-e igazi boldogság?
4. William Golding: A legyek ura
Ez az anti-robinzonád lerántja az emberről az évezredek alatt rárakódott vékony civilizációs hártyát, majd szembesíti valami ijesztővel: önmagával. A lakatlan szigeten rekedt gyerekek villámgyorsan ugranak vissza a történelem előtti korszakba, ahol nincs más csak a törzsi erőszak. A sziget nem az elvesztett Paradicsomba való visszatérés „játszótere”, hanem gyilkosságoké. Golding kíméletlenül belevágja az arcunkba: az ember csak egy vadállat.
5. Albert Camus: Közöny
Camus főhőse nem szörnyeteg, hanem egyszerűen csak közömbös. Meursault minden iránt közönyt érez, legyen szó az édesanyja haláláról, szerelemről, gyilkosságról. Ugyanakkor ez a közöny bármely erőszaknál sokkal rémísztőbb lehet. Mi tesz minket emberré, ha már az együttérzést is elveszítjük?
6. Joseph Conrad: A sötétség mélyén
Manapság csak bölcsészkarokon ismerik ezt a nagyszerű írást, amelyben a hajótoposz ezúttal az emberi lélek mélyére kalauzolja el az olvasót. A gyarmatosító ember kegyetlen és végtelenül mohó. Kurtz alakja egyszerre félelmetes és ismerős: civilizációról prédikál, közben maga válik a legbrutálisabb vademberré. Valójában mi az a civilizáció, és ki tekinthető civilizáltnak?
7. Franz Kafka: A per
Talán az egyik legismertebb, legtöbbet idézett mű a világirodalomból. Joseph K. bőrébe bújva éljük át a bürokrácia labirintusában bolyongva, hogy az egész rendszerben, ha van, ami nem számít, az maga az ember. Kafka abszurd világában az olvasó felismerheti: egyszer bárkit elsodorhat egy ilyen gépezet és nincs hová menekülni.
8. J. D. Salinger: A zabhegyező
A főhős lázadása nem egy rendszer, hanem az emberi képmutatás ellen irányul. Képtelen beletörődni a hazugságokba és a felszínességbe. Holden Caulfield nem akar részt venni a felnőtt élettel járó megalkuvásban. Egy kamasz segélykiáltása egy olyan világban, ahol nincs őszinteség. Mennyire kell kiábrándulni az emberiségből ahhoz, hogy egy elmegyógyintézet szolgáljon menedékül?
9. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
A film- és sorozatfeldolgozásokból széles tömegek által ismert mű nemcsak a feminista irodalom iskolapéldája, hanem egy modern disztópia. A történet megidéz egy vallási diktatúrát, amelyben a szülésre képes nők tulajdonképpen rabszolgák. A múlt sötét árnyképei a jövő rémképeivel olvadnak össze. Siralmas a felismerés: a hatalom mindig torz és rettentő kegyetlen.
10. Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Kundera hősei élnek és csalódnak, miközben körülöttük minden elveszti igazi súlyát: a szerelem, a történelem és még a szabadság is. Ebben a súlytalanságban nincs kapaszkodó és ez elviselhetetlen. Az emberi kiüresedés talán a legnyomasztóbb érzés.
Összefoglalva ezek a történetek arról szólnak milyen sebezhetőek vagyunk. Ám olvasásuk során nem feltétlenül csak kiábrándulunk, hanem meg is érthetjük milyenek legyünk, ha emberek akarunk maradni.
