Küzdelem a túlélésért vagy szembenézés a pusztulással?
A jövő sírfeltárása Cosmin Haiaș egyéni kiállításán
Vajon egyedül vagyunk az univerzumban? Ha nem, akkor miért nem sikerült még találkozni egyetlen intelligens idegen létformával sem? Miről árulkodik a maradványok hiánya? Na és milyen következtetések vonhatók le a mi fajunkról a hátrahagyott történelmi és társadalmi nyomaink alapján? Ezek a kérdések szinte mindannyiunkban megfogalmazódtak már, azonban Cosmin Haiaș nagyváradi származású művész és gépészmérnök gyakorlati tudását és alkotói vízióit ötvözve létrehozott egy olyan tudományos-fantasztikus közeget, amely a közös produktív elmélkedések terévé válhat a temesvári META Spațiu kiállításán. Az and we thought we’d last forever (pedig azt hittük, a mi létünk örökké tart, kurátor: Mirela Stoeac-Vlăduți) című tárlat 2025 decemberéig tekinthető meg.
A kiállítás alkotásai a modern és a kortárs fizika, illetve filozófia határmezsgyéjén mozgó, fontos elméletek köré összpontosulnak. Az egyik a Fermi-paradoxon, amely a 20. századi Nobel-díjas olasz fizikusról, Enrico Fermiről kapta a nevét. A teória szerint, tekintve, hogy a galaxisunkban számos olyan, miénkhez hasonló Naprendszer létezik, amely legalább az egyik bolygón lehetőséget biztosíthat az élet kialakulására, meglehetősen alacsony annak valószínűsége, hogy rajtunk kívül ne legyenek valahol egyéb intelligens létformák is. Ennek ellenére eddig mégsem sikerült a nyomukra bukkannunk. Fermi erre egy közismertté vált kérdésben reflektált 1950-ben, amikor Los Alamosban ebédelt tudóstársaival, Emil Konopinskival, Teller Edével és Herbert Yorkkal. A kérdés így hangzott: „Where is everybody?” („Hol van mindenki?”), amely felvetést Haiaș szó szerinti átvételként építi be a tárlat koncepciójába, egyik installációsorozata címeként. Az említett alkotás (where is everybody?, 2025) hat tranzisztoros tévéből áll, amelyek az 1960-as évekből származnak. A készülékeken 20. századi történelmünk meghatározó eseményei (az 1969-es amerikai holdra szállás, a vietnámi háború stb.), illetve a művész mozgóképpé animált gyermekkori fotói váltják egymást. Azonban nemcsak a kollektív és az egyéni emlékezet momentumai szövődnek egymásba. A sorozat elemeiben ugyanis a múlt és a jövő, a kezdet és a vég is összeér a saját farkába harapó kígyó jelképét idézve, amely az önmagát létrehozó, majd pusztulásra ítélő civilizáció szimbolikáját is hordozza. Mindez azon két eszköz képernyőjén valósul meg a legpoétikusabban, amelyeken a műsorszünet esetén látható statikus zörej szemcsés látványába veszhetünk bele. A fehér zaj ugyanis magában hordozza az ősrobbanás („nagy bumm”, angolul „The Big Bang”) során keletkezett sugárzás részecskéit. A világegyetem születésének a pillanata ezáltal izgalmas és egyben (számunkra) szomorú filozófiai párbeszédet folytat egy olyan posztapokaliptikus jövő víziójával, amelyben egy másik lehetséges intelligens faj vagy létforma talál rá elpusztult civilizációnk hátrahagyott maradványaira. Továbbá az is gondolatébresztő szempont lehet, hogy mindez a mesterséges intelligencia médiumán keresztül fog megtörténni, így ez még inkább emlékezteti az emberiséget azon felelősségére, hogy milyen mintázatokat, világnézetet és értékrendet tanít neki.
the infinite kiss
Egyes esetekben Haiaș mérnöki víziói tűpontosan kivitelezett, komplex gépezetekként materializálódnak. Ilyen például a the infinite kiss (a végtelen csók, 2025) című kinetikus installációja, amely számos kulturális, tudományos és vallásos referenciát kódol magába. Az oszlopszerű képződmény elemei olyan varázsszemnek (the ‘magic eye’) is nevezett hangolásjelzők, amelyeket a rádióvevők hangolására használtak az 1930-as évektől kezdődően. A bennük lévő zöld fény összezárult, ha rádiófrekvenciát észlelt, ezáltal ennek szimbolikája szintén magában hordozza az idegen létformákkal való kommunikáció lehetőségeinek és ellehetetlenülésének a kettős üzenetét. A kreáció Constantin Brâncuși nemzetközileg elismert 20. századi román szobrász több fontos munkájára is reflektál, mint például a The Kiss (A csók, 1907−1908) című proto-kubista alkotása vagy a Coloana infinitului (A végtelen oszlop, 1938), amelyet a kommunista rezsim alatt le akartak rombolni. Haiaș gyakran közelíti meg a bibliai történeteket egy újragondolt és rekontextualizált nézőpontból, a vallásos szemléletmódot ütköztetve a természettudományos világmagyarázattal. Az emberi gerinc csigolyáira is emlékeztető elemek ugyanis a kezdet és a vég találkozásának evolúciós megközelítése mellett utalhatnak a júdási csókra is, amely az emberi árulás univerzális jelképeként a történelem visszatérő és ismétlődő mozzanatává válik az embertársainkkal és a természettel szemben egyaránt, és amely ezáltal előbb vagy utóbb a faj pusztulásához vezet majd. Az installáció további fontos részlete a mechanikus karok által tartott és vezérelt két rúzs, amelyek időnként egyvonalba kerülnek a varázsszemek ritmusával összhangban. Mindez izgalmasan kérdez rá a kozmikus teremtő erő nemiségére, amelyet, a patriarchátus által irányított narratíva következtében, mindig férfiként tételeztünk. Az alkotás ezáltal a kánonból gyakran kifelejtett nőiség történetének és erejének az alternatív diskurzusára is lehetőséget nyújt.
the Great Filter
Egy másik jelentős kortárs tudományos teória az úgynevezett nagy szűrő elmélet (the Great Filter theory), amelyet Robin Hanson amerikai közgazdász dolgozott ki az 1990-es években, és amely a Fermi-paradoxon által felvetett kérdés egyik lehetséges válaszaként és feloldásaként szolgálhat. Az említett hipotézis ugyanis azon feltevésből indul ki, hogy egy adott fajnak bizonyos etapokat, próbákat kell teljesítenie evolúciója során ahhoz, hogy fejlett, csillagközi civilizációvá válhasson. Mindez meglehetősen aggasztó módon vetül vissza saját fajunk helyzetére, mivel elértük ugyan az űrutazások és az idegen bolygók felderítésének a fázisát, azonban a megannyi társadalmi, gazdasági és természeti válsághelyzet arra enged következtetni, hogy épp az utolsó szakaszban rekedtünk meg, az emberiség tehát óhatatlanul közelít önmaga elpusztítása felé. A META Spațiu másik kiállítóterében a művész munkái arra ébresztenek rá bennünket, hogy a világvége nem valamiféle tudományos-fantasztikus spekuláció eltávolított valósága, hanem egy olyan csendes apokalipszis növekvő fenyegetése, amelyet testközelből tapasztalunk meg a mindennapjainkban. Haiaș the great filter (2025) című installációsorozatának lebegő és forgó elemei, amelyek a mágnes és az ellenmágnes eljárásait alkalmazva érnek el futurisztikus hatást, jelenünk különböző politikai, szociokulturális és ökológiai veszélyforrásait járják körül. Az első levitáló alátéten egy galambfészekre emlékeztető konstrukció látható, amelyben azonban a tojásokat széndarabok helyettesítik. Mindez az antropocén tevékenység káros hatásaira utal, amelynek következtében elkülöníthetetlenül egymásba mosódik a természetes és a mesterséges környezet. A második lebegő tányéron egy virágcserép tekinthető meg az alatta elhelyezett, tükröződő felületen pedig a “miss you” („hiányzol”) felirat olvasható, amely az egyre nagyobb kockázatnak kitett természet jövőbe vetített hiányának szimbolikus jelölőjeként értelmezhető. A harmadikon a Trump-kormány közismert szlogenjével (“Make America Great Again”) ellátott vörös sapka forog körkörös mozgásban, alatta pedig a horogkereszt (szvasztika) szimbóluma tükröződik. A magasztos mottó mögött ugyanis diszkriminatív ideológia húzódik, amely egy bizonyos mértékig az 1930-as, 1940-es évek náci Németországának a fasiszta rezsimjére emlékeztet. Ilyen hasonlóság például a faji felsőbbrendűség (white supremacism) nézeteinek a terjesztése, az ellenséges magatartás a különböző faji, nemi és szexuális kisebbségekkel szemben, illetve a hagyományos, háztartásbeli női szerepek (traditional wife, “tradwife”) népszerűsítése. A következő tartóelemen cigarettacsikkek találhatók, alatta pedig a “MANOSPHERE” felirat olvasható. A manosphere megnevezés azt a digitális férfiközösséget takarja, amelynek tagjai különböző platformokon, blogokon és egyéb felületeken promotálják a nőgyűlőlet ideológiáját, illetve nők elleni erőszakra buzdítanak, arra hivatkozva, hogy a feminizmus elnyomja a férfiakat. A cigarettacsikkek egyrészről értelmezhetőek annak a nők elől elzárt értelmiségi szférának a jelképeiként, amelyben státusszimbólumnak számított a férfiak körében egy cigaretta vagy egy szivar mellett fontos politikai, közéleti és filozófiai kérdéseket megvitatni. Másrészről viszont arra az aktuális trendre is utalhat, amelynek középpontjában egy újabb nikotinmentes dohánytermék, a nikotinpárna (ZYN) áll, és amely az amerikai maszkulinitás szimbólumává vált a fiatal férfiak körében. Az alkotást csak még izgalmasabbá teszi az a nem várt baleset, amelyet vélhetően az egyik látogató idézett elő, aki leütötte a cigarettacsikkek egy hányadát, illetve egy apró porcelánszobrot, amely ennek következtében darabokra tört. A kurátor és a művész azonban úgy döntöttek, hogy otthagyják az incidens maradványait és beemelik a tárlat koncepciójába. Mindez ugyanis további jelentésekkel árnyalhatja az installáció gondolatiságát, hiszen egyfelől emlékeztethet a nők ellen napi szinten elkövetett fizikai és érzelmi erőszak lesújtó tényére, másfelől a manosphere közösségeire jellemző törékeny férfiegó szatírája is lehet, amely leginkább csak abban a szűk virtuális közegben tud negatívan hatni a fiatalabb generációra, így kevés odafigyeléssel kivédhető és megfékezhető. A sorozat utolsó darabja pedig egy díszes tömjénfüstölő, amely a radikalizálódott vallási irányzatok és dogmák társadalomra gyakorolt káros hatásaira figyelmeztet.
drill, baby, drill
Haiaș alkotásaiban a szójátékok és az intertextuális utalások fontos szerepet játszanak, amelyek által aktuális társadalmi jelenségekre irányítja a figyelmet. Ilyen a drill, baby, drill (fúrd ki, bébi, fúrd ki, 2025) című munkája is, amely szó szerinti átvétele az amerikai Republikánus Párt 2008-as kampányszlogenjének. Ezáltal fejezték ki támogatásukat a fokozott benzin- és gázolaj-kinyeréssel szemben. A mottó azonban negatív mellékjelentésekkel társult a Mexikói-öbölben történő 2010-es Deepwater Horizon olajszivárgás hatására, amely egy több milliárd dolláros ökológiai és ökonómiai katasztrófát idézett elő. Az installáción az Amerikai Egyesült Államok térképe látható, amelybe egy aranyszínű, csillámos csövet vezettek. Mindez utalhat a „folyékony aranyként” kezelt gázolaj értékére, illetve arra a felszínes, látszólagos sikerre is, amely a túlzott olajkitermelés hozadékának tűnik, azonban könnyedén a visszájára fordulhat.
Ezzel a munkájával folytat párbeszédet egy másik, több elemből álló installáció, amelynek címe az előző alkotáséra rímel: thrill, baby, thrill (izgi, bébi, izgi, 2025). Ezen szintén a gázolaj kerül a középpontba, azonban egy eltérő perspektívából megközelítve. Itt ugyanis Haiaș a felhasználói nézőpont felől közelíti meg a témát, ezért az installáció egyik eleme egy tankoló-automata, amely egy, falból kivezetett kipufogócsőben végződik. Már az is érdekes látványt nyújt, ahogyan ebből a csőből egy, kipufogógázra emlékeztető képződmény szivárog, azonban az teszi igazán izgalmassá, hogy egy mosdókagyló található alatta, de a tükör helyett csupán ez a cső mered vissza ránk. Mindez megközelíthető a lenyomathagyás szimbolikája felől, arra utalva gúnyosan, hogy a kipufogógáz általi környezetszennyezés gesztusa már szervesen beépült az identitásunkba.
A lenyomathagyás és a lenyomattörlődés Foucault-i kettősségére alapoz Genetic drift (Genetikai uszadékfa, 2025) című munkája is, amely egy elsivatagosodott környezet posztapokaliptikus látványának középpontjába helyez egy olyan fát, amelyen a természetes anyagokat rácsavarozott fémlapokkal ötvözte, ezáltal egyféle sajátos hibridentitást teremtve. A fa körül a homokban pedig emberi arcokat formázó maszkok jelzik az emberiség egykori jelenlétét. Ami még említésre méltó, az a részben a homok alá temetett vörös, pop-art Coca-Cola ledfelirat, amely izgalmasan mutat rá azon kapitalista tendenciára, amely szintén egybeforrt az emberiség történelmével, a művészet kiárusítására.
A bejárat (vagy éppen kijárat) mellett található még egy roppant érdekes alkotás, amely egy régi, tömeggyártott sci-fi témájú posztert helyez új megvilágításba. A plakáton a következő felirat olvasható: “Europa – Your new home!” (Európa – az új otthonotok!), amely nem a bolygónk kontinensére, hanem a Jupiter azonos nevet viselő egyik holdjára utal. Ez a tudományos-fantasztikus kitekintés ugyanakkor a két, névrokon szféra egymásba játszására invitál, így az Európába érkező bevándorlók és menekültek otthonkeresési vágyának és az arra adott válaszunknak a szimbolikus üzenetét is hordozhatja. Továbbá, mivel a plakát is egy mágneses elem fölött lebeg, körkörös mozgásban, ezért a befogadás, a valahová tartozás igényének ciklikus ismétlődésére is utalhat, egyénként és fajként egyaránt.
„Nem férhet hozzá kétség: megoldódott végre az ősi rejtély. És mégis, én Istenem – annyi, annyi csillag állott rendelkezésedre! Miért, ó, miért kellett ezt a népet tűz martalékául vetned, hogy pusztulásuk szimbóluma fényesen ragyogjon Betlehem felett?!” Arthur C. Clarke 20. századi angol író, mérnök The Star (A csillag) című 1955-ös novellájának szimbolikája izgalmasan rezonál Haiaș posztapokaliptikus sci-fi odüsszeiájának filozofikus okfejtésével, ugyanis a kiállítás alkotásaihoz hasonlóan folytat benne párbeszédet kezdet és vég, múlt és jövő, tudomány és vallás. Továbbá a mi civilizációnk pusztulásának a nyomaira is hasonlóképpen találhatnak majd rá egy távoli bolygó létformájának a képviselői a mesterséges intelligencia médiumán keresztül, ahogyan a szereplők követik a „remény” fényét, amely egy halálra ítélt faj reménytelenségéből fakad. Az egyetlen lényeges kérdés tehát az, hogy ha mindez velünk is megtörténik, milyen lenyomatokat szeretnénk hátrahagyni magunk után.
A fotókat Benjamin Bledea készítette.
