A digitális máglya

A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek felvásárolják, beszkennelik, majd bezúzzák a világ ritka könyveit, miközben egy bírói ítélet szerint ez teljesen törvényes. Vannak képek, amelyek könnyen felépülnek a fejben: egy máglya, ráhajított könyvekkel, körülötte kiabáló tömeg. Ez a huszadik század képe. A huszonegyediké más, és éppen azért zavarba ejtőbb, mert nincs Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Kívülről férfi, belülről nő

Roberto Perdigones, a ceutai légibázison szolgáló spanyol őrmester a közelmúltban így nyilatkozott egy spanyol lapnak: „Kívülről heteroszexuális férfinak érzem magam, de belül leszbikus vagyok.” Perdigones néhány hónappal korábban hivatalosan nővé vált. Azóta többet keres, jobb szálláson lakik és kedvezőbb nyugdíjfeltételekre számíthat. A nevét és a külső megjelenését azonban azóta sem Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Ettél már ma? – kérdezi a halott anya

Sun Kaj hetente egyszer felhívja videón keresztül az édesanyját. Megbeszéli vele a munkahelyi vagy családi aktualitásokat, sőt, még azokat a dolgokat is, amelyekről még a feleségével sem beszél. Az anyja néha válaszol erre valamit, mint hogy vigyázzon magára, vagy egyen rendesen. De leginkább csak hallgat. Ez azért nem meglepő, mert Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Amikor elfogy a türelem

2026.június 9-én Belfast utcáin maszkos férfiak lakóházakat, buszokat és személyautókat gyújtottak fel, miközben házról-házra jártak, hogy kiderítsék, hol élnek bevándorlók. A Times a zavargásokat „modernkori pogromnak” nevezte. Ez a történet vajon az utolsó láncszeme lehet egy évek óta tartó folyamatnak, amelyben Európa türelme az illegális migrációval szemben a végét járja. Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Amikor a pajzsból kard lesz

Tavaly decemberben egy tizennyolc éves diák, Henry Nowak hazafelé tartott egy southamptoni éjszakai szórakozást követően, amikor egy huszonhárom éves férfi, Vickrum Digwa, többször megszúrta. Ami ezután történt, egy nyugtalanító láncreakció kiváltóeleme volt. Digwa, aki szikh vallású, a kiérkező rendőröknek azt állította, hogy valójában ő az áldozat — egy rasszista támadásé. Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Európa kidobta a Google-t

Ritka pillanat, amikor a Google elveszít egy szimbolikus piacot, de Brüsszelben most ez történt. 2026. június 4-től az Európai Parlament (EP) belső hálózatán és hivatalos böngészőiben a francia Qwant válik az alapértelmezett keresőmotorrá. A lépés automatikus, és bár a 720 képviselő, illetve a munkatársak manuálisan visszaállíthatják a Google-t, a váltás Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A magyar gyermekvédelmi rendszer története

A gyermekek védelmének gondolata Magyarországon szinte egyidős az államiságunkkal. Már Szent István király első törvénykönyve is foglalkozott – ha csak rövid passzusokban is – az árvák és özvegyek oltalmazásával. Mivel a középkorban még nem létezett az állami intézményesített gyermekvédelmi rendszer, így elsősorban az egyházak és a kisebb közösségek viselték gondját Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Be my Writing Guide – AI in Academic Writing

The rise of large language models (LLMs) and generative AI (Artificial Intelligence) has created new multifunctional writing tools for the global academic context. AI chatbots like ChatGPT, Claude, Gemini, Copilot, Perplexity and – most recently – DeepSeek offer help at almost every stage of writing, from brainstorming to polishing the Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Gyermekvállalás a 21. században

Miközben a politikusok világszerte az elöregedő társadalmakról és az elnéptelenedés veszélyéről beszélnek, a gyermekvállalás kapcsán számos kérdés máig megválaszolatlan maradt, mivel a gyermekvállalási hajlandóságot több tényező is befolyásolhatja. Ezek között éppúgy megtalálható az adott ország gazdasági helyzete, mint a gyermekvállaláshoz fűződő kulturális háttér. Ezen tényezők közül kiemelkedik az adott társadalom Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Elsorvadó elmék

2024-ben az Oxford English Dictionary az év szavának választotta a brain rot, magyarul agyrohadás fogalmát, amely látványos gyorsasággal került be az online közbeszédbe. Amíg korábban a fogalmat inkább ironikus jelzőként, vagy mémként (vicces képüzenet) használták a fiatalok az értelmetlen online tartalmak végtelen fogyasztására, mára ez a trend teljesen megváltozott. Napjainkban Bővebben…

Szerző: Kárpáti László | Közzétéve: telt el a közzététel óta