Elsorvadó elmék
2024-ben az Oxford English Dictionary az év szavának választotta a brain rot, magyarul agyrohadás fogalmát, amely látványos gyorsasággal került be az online közbeszédbe. Amíg korábban a fogalmat inkább ironikus jelzőként, vagy mémként (vicces képüzenet) használták a fiatalok az értelmetlen online tartalmak végtelen fogyasztására, mára ez a trend teljesen megváltozott. Napjainkban szakemberek és kutatók tömegeit foglalkoztatja, hogy milyen hatással van a különféle rövid videók és mémek véget nem érő fogyasztása az emberi elmék millióira, miközben ezzel párhuzamosan az internet-hozzáférés és az okostelefon tulajdonosok száma évről-évre nő. Lehet-e valódi agykárosító hatása ezeknek a tartalmaknak a felhasználókra nézve, vagy csak egy újabb eltúlzott társadalmi jelenségről beszélünk?
Az agyrohadás fogalmát az OED (Oxford English Dictionary) az alábbiak szerint határozta meg: „egy személy mentális vagy értelmi állapotának feltételezett romlása, különösen az olyan (manapság főként online) triviális tartalmak túlzott fogyasztása miatt, amelyeket közönségesnek vagy nem jelentősnek tartanak”. A definíció tehát olyan tartalmakra utal, amelyeknek egyetlen „célja” – amennyiben tudatosan megvalósított szándékról beszélhetünk ebben az esetben -, hogy „elrohassza a nézők agyát”. A kifejezés eredete Henry David Thoreau 1854-es Walden című művéig nyúlik vissza, ahol eredetileg a kifejezés a szellemi leépülésre utalt, azonban a digitális korban a fogalom teljesen új értelmet nyert. Napjainkban elsősorban az olyan közösségi oldalak, mint a TikTok és a YouTube szinte végtelen rövid videói köthetők ide, de a Facebook és az Instagram is jelentős mennyiségű hasonló tematikájú tartalmakkal bombázza a felhasználóit. Ezek pedig képesek hosszútávon egyetlen kaotikus masszává összeállni a fogyasztók fejében, hogy az „elfogyasztott” üzeneteken keresztül átalakítsák a felhasználóik szókincsét, gondolkodásmódját, sőt, a teljes agystruktúráját.
A túlzott és gyakran értelmetlen online tartalomfogyasztásnak az egyénre gyakorolt hatása mögött már most számos kutatás áll. Ezek közös nevezője általában az, hogy a hosszútávú és nagymennyiségű digitális multitasking, azaz a több feladat egyidejű végzése, valamint a rövid videók (short-form videos) rendszeres fogyasztása szétzilálja a figyelmet és gyengíti a kognitív kontrollt. EEG-vizsgálatok szerint az ilyen videókkal kapcsolatos függőség csökkentheti az agy végrehajtó (prefrontális) figyelemfunkcióit és önkontrollját. Hasonló következményekre utal egy Stanfordi kutatás is, amely megállapította, hogy a különböző médiatípusokat egymás mellett egyszerre használó emberek jelentősen rosszabbul teljesítenek a különböző memóriateszteken. Egy 2024-es tanulmány pedig rámutatott, hogy a vizsgálatban részt vevő serdülők a napi több órányi (jellemzően megszakítás nélküli) tartalomfogyasztás ideje alatt egymással párhuzamosan több tevékenységet is folytatnak (például étkezés közbeni videónézés vagy játék közbeni streamelés/videókészítés), amihez társul egy jelentősen megnövekedett többcsatornás tartalomfogyasztás. Ez a fajta – jobbára online – egyidejű és többsávos tartalomfogyasztás az, amely hosszú távon egyértelműen képes kognitív és magatartásbeli zavarokhoz vezetni. Egy hasonlattal élve: amikor valaki felmegy az internetre és ilyen irányú tartalmakat kezd el böngészni, az olyan, mintha otthon nyitva felejtette volna a csapot, amelyen keresztül a víz addig folyik, amíg teljesen el nem önti a lakását.
A fent bemutatott folyamatos információáramlás egyszerre osztja meg a fogyasztó figyelmét és gyengíti a memóriáját, miközben a dopamintermelő jutalmazási rendszer az online tartalmakból kinyert pillanatnyi boldogságot keresve állandó görgetésre ösztönzi a felhasználót. Egyes kutatások szerint az intenzív internet- és multitasking-használat együtt jár a frontális kéreg területének szürkeállomány-csökkenésével, miközben az internetfüggők agyában „strukturális elváltozások” is kimutathatók. Ezek a megfigyelések – bár további kutatásokat igényelnek – azt sugallják, hogy a hosszútávú és túlzásba vitt digitális tartalomfogyasztás valóban rombolhatja a koncentrációt, a memóriát és az általános intellektuális teljesítményt.
Az agyrohadás a globális digitális generációk, elsősorban a Z (1995–2009 között születettek) és az őket követő alfák (2010 után születettek) világának a szerves része. A társadalomtudósok megjegyzik, hogy minden új generáció szembesül az utánuk következő nemzedékek sajátosságaival, legyen szó az étkezési szokásaikról, öltözködésükről, tartalomfogyasztásukról vagy éppen kommunikációs stílusukról. Ez az egyes nemzedékeket ért mindenfajta hatások természetes velejárója. Például a Baby Boomerek gyakran találták az Y-generációsokat „pozőrnek”, az Y-generáció tagjai pedig a mostani Z és alfa nemzedékek tagjai által használt szlengen vonják fel a szemöldöküket. Ez részben annak tudható be, hogy az utóbbiak nyelvhasználata tele van mémekkel, rövid frázisokkal (mint a „rizz” vagy a „sigma”), és a hagyományos értékeket egyszerűsítő nyelvi játékokkal. A közösségi platformok pedig felerősítik ezt a fajta hatást: a Twitter/X 280 karakteres posztjai vagy a TikTok 60 másodperces videói leginkább a tömör, pörgős tartalmak terjedését ösztönzik, miközben a hosszú, elmélyült tartalmak (és gondolatok) háttérbe szorulnak. Ezek a fajta tartalmak és tartalomfogyasztási szokások különösen erőteljes és egyértelműen káros hatással bírnak ezen generáció tagjainak a mentális képességeire, egyben iskolai teljesítményére. Elég csak arra gondolnunk, hogy a gyors egymásután váltakozó rövid videók rendszeres fogyasztásán keresztül mennyire türelmetlenné válhatnak azok a diákok, akiknek a későbbiekben regényeket kell majd olvasniuk.
Más szakértők szerint a Z-korosztály gyakran aggódik amiatt, hogy a telefonon eltöltött rengeteg idő „szellemi leépüléshez” vezet a fiatalabbaknál (kérdés persze, hogy aggódásukon túlmenően ők hogyan óvják vagy óvnák meg az őket követő alfa-generáció tagjait az internet veszélyeitől). A generációk közötti különbségek tehát részben abban ragadható meg, hogy míg a fiatalok leginkább önironikusan vett „kultúraként” élik meg az agyrohadást, az idősebb nemzedékek tagjai inkább veszélyként, a digitális kor káros hatásaként tekintenek arra.
Az agyrohadáshoz számos tünet köthető, amelyek nagyrészt korrelálnak a tartós és rendszeres online jelenléttel. Ezek közé tartoznak a megrövidült figyelem és a megváltozott figyelemmegosztás; a memóriazavarok; a gondolkodásbeli felületesség és a kapkodás; a kognitív túlterhelés; valamint a magatartási problémák, amelyek a produkált viselkedésformák alapján könnyen összeköthetők az addikció néhány hasonló jellemzőjével (dopamin függőség). Egy átfogó vizsgálat szerint rendszerint azoknak a felhasználóknak is csökkent a memóriakapacitásuk, akik egyszerre több online platformot használnak, így osztva meg a figyelmüket különböző – olykor egymástól nagyon eltérő – „feladatokban”. Jó példa erre a videójátékok közben folytatott élőzések és az azok alkalmával történő beszélgetések a rajongókkal vagy más résztvevőkkel (sztreamelés).
Az agyrohadásra jellemző tartalmak legtöbbször kaotikus, abszurd mémek és rövid videók, amelyeknek fő célja a szórakoztatás. Ezek gyakran amatőrök által gyártott, logika nélküli humorral operálnak (például a jól ismert „skibidi toilet” vagy „Grimace Shake” videósorozatok). Bár a tartalomfogyasztás közben ezek a felvételek nevetést váltanak ki, a befogadók alig-alig dolgoznak fel tudatosan bármilyen érdemi információt, így figyelmük nagymértékben felszínessé válik. A végtelen görgetés és a percek alatt váltakozó tartalmak szintén állandó inger mennyiséget jelentenek, amely – hasonlóan egy weboldal elleni túlterheléses támadáshoz – egy bizonyos szint után teljesen telítik az idegrendszert. Ilyen módon a test dopaminközpontjai (jutalmazó rendszerei) hozzászoknak az ilyen módon szerzett gyorsan kapott jutalomhoz, és a továbbiakban azt a fajta örömforrást keresik majd, lehetőleg ugyanebből a forrásból. Ez pedig hosszútávon egy negatív spirált indít be.
A függőség ezen formájának a kezdeti szakaszában minden új videó vagy értesítés ad egy nagyobb löketnyi örömérzetet, amely fokozatosan csökken, így a felhasználónak, aki folyamatosan fenn akarja tartani ezt a jó érzést, újra és újra magához kell vennie ezt a fajta „digitális drogot”. Ez a folyamat idővel mentális kimerültséget okozhat, és szinte állandó tompultságot (brain fog) idézhet elő. A tudósok gyakran beszélnek a jelenség kapcsán „digitális demenciáról” vagy általános kognitív leépülésről, amelyhez csökkent döntéshozatali képesség, emlékezet- és figyelemromlás tartozik.
Hasonlóan ahhoz, ahogy egyes szervezetek reagálnak egy gyógyszerre, úgy a digitális eszközhasználat és annak hatásai kapcsán is komoly eltérések mutatkozhatnak az egyes generációk között. A Baby Boomerek jellemzően még a digitális forradalom hajnalán kapcsolódtak be ebbe a fajta fejlődésbe, és gyakran inkább annak az emberekre gyakorolt hátrányait tapasztalták, vagy így élték meg azt. Sok időst komoly aggodalommal tölt el a fiatalabbak képernyőfüggősége, mert tapasztalataik szerint emiatt romlik az ifjak koncentrációja és emlékezete. Ezzel ellentétben az X-generáció tagjai már digitális bevándorlóként túljutottak a gyermekkorukat teljesen internet nélkül megélő generáció határain, illetve felnőtt éveikre már találkoztak az internettel. Bár használják az online tér eszközeit, az agyrohadás kifejezést kevésbé érzik magukénak. A digitális kultúra leginkább akkor érinti őket, ha a gyermekeik vagy fiatal rokonok okostelefonján tapasztalják meg a jelenséget. Az őket követő Y/Millenniumi generáció már elég magabiztosan mozog az olyan platformokon, mint a Facebook, és az okostelefonok sem idegenek számukra, de még messze nem ők a legaktívabbak a közösségi médiában. Az agyrohadás sem elsősorban őket érinti, de könnyen tudnak azonosulni vele, hiszen ők is képesek sodródni a pörgős online tartalmakkal.
Ezzel szemben a digitális bennszülöttek otthonosan mozognak a TikTok, az Instagram és a Reels világában, és képesek kollektíven beazonosítani a káros tartalmakat. Többnyire viccesen vagy ironikusan emlegetik az agyrohadást, mint saját médiafogyasztásuk velejáróját. Ugyanakkor egyes tagjaik valóban aggódnak a jelenség hatásai miatt és például közös fórumokon vitatkoznak arról, meddig egészséges a képernyőhasználat, és hogy mit veszítenek a túlzott internetezéssel. A digitális tartalomfogyasztás terén egyértelműen az alfa-generációs fiatalok a leginkább kitettek az agyrohadás jelenségének. Nyelvhasználatukra jellemző, hogy írásban gyakran kommunikálnak mémekben, míg élőszóban erőteljesen érvényesülnek az angol nyelvből felvett kifejezések („Spill the tea, bro/sis.”, „rizz”, „Chad”, „Tyrone”, „smash”, „flex”, vagy éppen „cringe” és „vibe”.), ám ők maguk jobbára egyáltalán nem értik az előző korosztályok hasonló típusú kommunikációját.
Ahogyan arra már többször utaltunk, az agyrohadás fő táplálója a közösségi média és a rövidformátumú videók, így a „terápia” során ezekkel külön kell foglalkozni. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján a TikTok a legnépszerűbb közösségi média alkalmazás a mostani tizenévesek körében: ez a platform könnyen fogyasztható, rövid, szórakoztató videókat kínál, amelyek hosszasan képesek lekötni a felhasználók figyelmét.
Hasonlóan vonzóak a YouTube Shorts és az Instagram Reels-videók is, amelyek egyéni ízlésre szabott, pörgős tartalmat adnak pillanatok alatt. Az algoritmusok minden esetben a felhasználó egyéni ízlése szerint válogatják a következő videót, így biztosítva a „végtelen görgetést”, és ontva szünet nélkül tovább az újabb ingereket. A végtelen görgetés és az azonnali vágykielégülés miatt erős dopaminkibocsátás lép fel minden új videó megtekintésekor, így indítva el egy végtelen körforgást az agyban.
Az agyrohadás káros hatásai az oktatásban és a társadalmi kommunikációban is jól láthatóan érvényesülnek. A korábban bemutatott tünetek, mint például a rövid ideig tartó koncentrációs képesség és a felületes tanulási stílus miatt nehézkessé válik a hagyományos tananyagok elsajátítása. Egyes vizsgálatok szerint azok a diákok, akik rendszeresen több dolgot végeznek egyszerre, kevésbé hatékony tanulók(ká válnak). Egy 2024-es tanulmány pedig azt állítja, hogy a gyakori rövid-videó fogyasztás rövidebb figyelmet és gyengébb tanulmányi teljesítményt von maga után. Ezzel párhuzamosan pedig a közbeszéd is fokozatosan egyre felületesebbé válik, lévén a mélyebb gondolatokkal és érvekkel alátámasztott vita helyett a mémek és frappáns képek kerülnek előtérbe. Ehhez társulva, a profitvezérelt algoritmusok homogénné teszik a digitális élményt és veszélyeztetik a kulturális sokszínűséget, mivel inkább a történetmesélők, mint a gondolkodók és értelmezők szerepébe szorítanak minket. Mindez gyengíti a kritikus gondolkodást és a háttérbe tolja a közös értékeken alapuló vitát, sőt, akár magát a vitát is teljesen ellehetetlenítheti. Ennek oka részben az, hogy egy olyan virtuális világban, ahol az érveket képekkel, videókkal és mémekkel váltják ki, ott az írásbeliség – még inkább a szóbeliség – könnyen háttérbe szorulhat.
Szakemberek szerint az agyrohadás elleni védekezésben a tudatos digitális fogyasztás és a kiegyensúlyozott életmód kulcsfontosságú. Fontos tudatosan megválogatni, hogy akár gyermekként, akár felnőttként mit nézünk (a „digitális étrend” átgondolása), és a napi rutinba rendszeres és bőséges offline programokat iktatni. Az NMHH és oktatási szervezetek hangsúlyozzák a médiatudatosság és digitális írástudás fejlesztését az iskolákban is, amelynek kiemelt része a forráskritikus internethasználat, a multitasking kerülése és a képernyőidő tudatos kezelése. A tudatos médiafelhasználóvá válásban továbbra is különösen hangsúlyos a szülői példa, amelynek keretén belül ajánlott időkorlátokat beállítani, és közös családi programokkal csökkenteni a gyerekek „képernyőéhségét”, illetve átbeszélni az egyes tartalmakban látottakat. A pszichológusok a fentieken túlmenően olyan lehetőségeket javasolnak, mint például a napi egy-egy órás digitális böjt vagy az értesítések kikapcsolása, hogy újból kialakulhasson (vagy megerősödhessen) a tartósabb és mélyebb figyelem képessége. Végül, mivel az internetes kultúra világa igen gyorsan változik, ezért nagy jelentősége van az egyes generációk tagjai közötti nyitott kommunikációnak, hogy a fiatalok és az idősebbek közösen fedezzék fel, mikor és milyen tartalom hasznos az életükben, vagy hogy mikor válik károssá a folyamatos képernyőböngészés. Így akár közösségi szinten is kialakulhatnak egészséges szokások, amelyek megóvják a szürkeállományt az agyrohadástól.
