Mit jelent valójában a drogellenes háború? És miért nem oldja meg a problémát, ami ellen indították? Mire lenne szükség ahhoz, hogy visszaszoruljon a droghasználat és emberi életeket lehessen megmenteni? Ezekről is beszélgettem Sárosi Péterrel, a Drogriporter szerkesztőjével, aki nagy hibának tartja, hogy Magyarországnak évek óta nincs drogstratégiája.

Ez a cikk a Török Ágnes Cikkíró-Pályázat díjnyertes írása.

Sárosi Péter emberi jogi aktivista és drogpolitikai szakértő, történész, az emberi jogi témákkal foglalkozó Jogriporter Alapítvány ügyvezető igazgatója. A Drogriporter honlap alapítója és 2004 óta szerkesztője, számos cikk szerzője, könyvek társszerzője, valamint több film rendezője a kockázatcsökkentés, a drogpolitikai reform, a HIV/AIDS, a Hepatitis C és a szexmunka témakörében.

2017-ben elnyerte a nemzetközi Rolleston-díjat az ártalomcsökkentéssel kapcsolatban végzett kiemelkedő érdekérvényesítő munkájáért. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi drogpolitikai fórumokon való részvételben. Az Európai Bizottság szakértői csoportjaként működő EU Civil Társadalmi Fórum a Drogokról elnökségi tagja. 2007 és 2015 között részt vett a kormány drogügyi tanácsadó testületében, 2007 és 2010 között a parlamenti drogügyi albizottság szakértője volt. 

Műsort vezet a Tilos Rádióban.

Korábban is bíráltad a kormány drogpolitikáját, és ez a kritikus hang az utóbbi időben felerősödött. Miért?

Februárban a miniszterelnök meghirdette a drogellenes háborút, ami a politikai tér kellős középpontjába emelte ezt a kérdést, anélkül, hogy valamiféle átfogó megoldást kínált volna rá  –  pusztán politikai PR szempontból. A kormánypárti sajtóban folyamatosan támadnak engem és mindazokat a szakembereket, akik bármilyen kritikát megfogalmaznak az egyoldalú drogellenes háborúval szemben. Sőt, parlamenti beszédében a drogbiztos (Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos – a szerk.) még meg is fenyegetett minket, hogy jobban tesszük, ha nem akadályozzuk a kormány munkáját.

Szakemberként mit gondolsz a  drogellenes háborúról?

Hosszú évtizedekkel ezelőtt bebizonyosodott már, hogy az egyoldalú drogellenes háború, ami csak arra összpontosít, hogy a drogok kínálatát rendészeti módszerekkel csökkentse, nem működik, nem hatásos. Nézzük meg például, hogy az Egyesült Államokban, ahol ‘68-ban Richard Nixon meghirdette a drogellenes háborút, az milyen eredményekkel zárult. Iszonyatosan sok pénzt elköltöttek, rengeteg embert bebörtönöztek, és emellett a drogok kínálata sokkal nagyobb lett, mint valaha volt.

Mi lehet az oka ennek?

Az, hogy az úgynevezett kínálatcsökkentő rendészeti beavatkozások a drogpiacnak valójában inkább csak a felszínét tudják karcolni, mert nem képesek igazán befolyásolni azt. A drogpiac ugyanis leginkább úgy reagál ezekre a rendészeti módszerekre, hogy áthelyeződik, megváltozik, vagy alkalmazkodik. Egy amerikai kutató, Sanho Tree szerint a drogtilalomnak egyfajta darwini evolúciós törvénye, hogy minél keményebb, minél szigorúbb a drogjogi szabályozás és annak végrehajtása, annál alkalmazkodóképesebb “szuperbűnözőket” és szervezeteket termel ki. Például a ‘90-es években Kolumbiában még nagy kokain-kartellek irányították a kokain kereskedelmét, majd amikor később ezeket lefejezték, azt látták, hogy ezzel nem azt érték el, hogy a kokain kínálata csökkent, hanem azt, hogy a nagy kartellek helyett kisebb, sokkal hatékonyabb, eredményesen együttműködő, specializáltabb bűnszervezetek jöttek létre, amelyeket nehezebb felderíteni. Megváltoztak a kereskedelmi útvonalaik, amelyeken beviszik a szert Európába és Amerikába. Tehát sokkal ellenállóbbá, rezisztensebbé vált a drogpiac. Ha egy másfajta hasonlatot kellene mondanom, akkor olyan ez, mintha túlságosan alkalmaznánk az antibiotikumot, ami gyakran elő is fordul, és ennek hatására szuperbaktériumok fejlődnek ki. 

De akkor mi lehet a megoldás?

Alapvetően a keresletre kellene áthelyezni a hangsúlyt: miért fogyasztanak az emberek szereket, melyek azok a rendszerszintű okok, amelyek újratermelik a problémákat, a függőséget? Foglalkozni kellene a traumákkal, és odafordulni a gyerekekhez, a fiatalokhoz, a családokhoz és segíteni nekik feldolgozni azokat. Hogyan lehet elérni, hogy a szülők ne adják tovább a traumáikat, miként lehet az iskolákban megfogni azokat a fiatalokat, akik elkezdenek lecsúszni? Hogyan tudnak felépülni azok, akik már függőkké váltak? Akik nem tudnak még felépülni, azok szerhasználatát miként tudjuk kevésbé ártalmassá tenni, és hogyan tudjuk az ő életüket megőrizni? Ezt nevezem átfogó drogpolitikának. Ennek része egyébként a rendészet, a rendőröknek is van feladatuk, de ez önmagában egyoldalú és nem elegendő a probléma orvosolására.

Kinek lenne még ebben feladata a rendőrségen kívül?

Nagyon sok szereplőnek. Egy jó alapokon nyugvó, átfogó drogpolitika multidiszciplináris összefogást igényel, ami azt jelenti, hogy nagyon sokféle tudományterületet, és nagyon sokféle színteret felölel: a családoktól kezdve a munkahelyeken át a szórakozóhelyekig, az iskolákig, kórházakig. És sokféle szereplő cselekvését igényli a védőnőktől kezdve a szociális munkásokon át a tanárokig, pedagógusokig, a gyermekotthonok nevelőin keresztül a rendőrökön át a közrendészetben dolgozókig. Ebben a rendszerben tehát sokféle szereplő találkozik a drogjelenség különféle oldalaival. Van az a régi hasonlat, hogy a király megkéri a vak bölcseket, írják le neki az elefántot, és az, aki éppen a lábát fogta, azt mondja, az elefánt egy oszlop, aki pedig az ormányát, azt, hogy az elefánt olyan, mint a tömlő. Ez igaz a drogjelenségre is, amelynek mindenki csak egy bizonyos szeletével találkozik, ezért össze kell adnunk a tudásunkat. Ezért van szükség drogstratégiára, ami 5 éve nincs Magyarországon. Az más kérdés, hogy az előzőt se nagyon hajtották végre, de ha még ez sincs, akkor nem fogunk egyről a kettőre jutni.

Tudsz példát mondani Európából, ahol létezik jól működő drogstratégia, vagyis ahol több szereplőt vonnak be, és nem csak rendészeti eszközökkel küzdenek a jelenség ellen?

Lehet, hogy helyesebb lenne azt a kérdést feltenni, hogy van-e még olyan ország az Európai Unióban, ahol nincs nemzeti drogstratégia, és akkor erre azt tudom válaszolni, hogy nem találtam ilyet.

Vagyis Magyarország az egyetlen kivétel az unióban, amelyik nem rendelkezik drogstratégiával?

Igen. Olyat láttam, hogy a bevezetése egy-két évet csúszott, de olyat, hogy öt éve egyáltalán nincs, és nincs is szándék és igény rá, hogy legyen, ilyet én nem találtam az egész Európai Unióban. Gyakorlatilag jól vagy rosszul működő drogstratégiái minden országnak vannak. Természetesen itt is nagyok a különbségek: az EU keleti részén a miénkhez hasonló szigorúbb, moralizálóbb megközelítés a jellemző, ahol kevesebb pénz jut megelőzésre, kezelésre és ártalomcsökkentésre. Nyugaton már egy jóval fejlettebb rendszer működik a legtöbb országban, és egyébként ott is vannak szigorúbb és kevésbé szigorú megközelítésű országok. Hollandia a legismertebb, liberális megközelítésű ország, Franciaország pedig a szigorúbbak közé tartozik. Nagyon sok nyugat-európai országban már olyan szintre fejlődött ez a kérdés, hogy felügyelt fogyasztói helyiségek is vannak, ahol a szerhasználó elfogyaszthatja a saját magával hozott szert higiénikus körülmények között, és az ottani személyzet felügyelete mellett.

Van arra hatástanulmány, hogy működik ez a modell?

Igen. Ez a tűcseréhez és a gyógyszeres helyettesítő (metadon) terápiához képest, amelyekről óriási szakirodalom áll rendelkezésre, egy újabb szolgáltatás. Tehát kevesebb kutatás van, de az Európai Drogügynökség (EUDA) az eddigi kutatások  alapján nagyon eredményesnek tartja. Ezekben a helyiségekben nincs halálos túladagolás, mert meg lehet előzni az összeset. Rengeteg halálesetet el lehet így kerülni. És ami szintén fontos: ha nem üldözzük ezeket az embereket, akkor nem fognak annyira rejtőzködni, és akkor sokkal inkább bejutnak az ellátórendszerbe. Egyébként Európa más országaiban sincs kolbászból a kerítés. Skóciában például súlyos túladagolási járvány van ópiátokból és az olyan új anyagokból, mint a nitazinek, amelyek szintetikus, opioid típusú szerek – ezek nagyon potensek és könnyen okoznak túladagolást. Ha az ember elmegy Athénba, akkor azt látja, hogy rengeteg ember van az utcán, akik intravénásan használnak heroint és metamfetamint. Ez tehát nem egy kimondottan magyar jelenség. Viszont az még soha sehol nem működött, hogy azt mondjuk a rendőrségnek, hogy csukjátok le az összes dílert, és akkor holnaptól megszűnik a drogkereskedelem. A Fülöp-szigeteken néhány éve Duterte elnök nagyon szigorú drogellenes háborúba kezdett. Becslések szerint több tízezer ember meghalt, gyakorlatilag az utcán ölték meg a dílereket, de még ott is jelen van a drog. Thaiföldön is voltak hasonló kampányok, amelyek több ezer ember halálával jártak, ám utána néhány év alatt visszaállt a drogpiac. Annak egyébként lenne értelme, hogy befektetünk jobban a helyi rendőrségekbe. Gyakran lehet hallani, hogy a helyi rendőrségeknek feltöltetlen az állományuk, kevés a rendőr, nem tudnak kimenni minden riasztáshoz. A lakók elégedetlenek, mert a drogkereskedelem jelen van az utcán, látható a HÉV-en stb. Ilyen esetekben szerintem igenis van dolga a rendőrségnek. Csakhogy az elképzelés, miszerint látványos kirakat akciókkal kapjuk el az összes dílert, és akkor nem lesz drog Magyarországon, butaság.

Létezik drogmentes társadalom?

Olyan nem volt még eddig a világon. Elméleti szinten sok minden feltehető. De ha mondjuk, megnézzük, létezett-e olyan kultúra a világtörténelemben, ahol nem volt kémiai tudatmódosítás, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag az inuitok az egyedüliek, mert nekik nem volt mit használni. Csak énekelgettek, meg táncoltak. De nincs olyan kultúra, nincs olyan civilizáció, amelyben  a drog ne jelenne meg. Sőt, a tudatmódosítás idősebb, mint maga az emberiség, és már állatok, elsősorban főemlősök körében is megfigyelték, hogy tudatosan erjesztett gyümölcsöket fogyasztanak abból a célból, hogy elbóduljanak. Ez tehát egy olyan viselkedés, ami jelen van a természetben is. Ezt teljesen megszüntetni nem lehet. Amit lehet csinálni, hogy megfelelő kereteket szabunk, hogy ki, hol, mikor, hogyan használhat, milyen szereket. Magyarországon skizofrén helyzet van, mert létezik egy nagyon liberális alkoholpolitika egy nagyon szigorú drogpolitikával párosulva, és ennek a kettőnek valahogy közelebb kellene kerülnie. 

Hogyan?

Az alkoholfogyasztást- és kereskedelmet korlátozni kellene, a droghasználat esetében viszont nem a fogyasztókat kellene üldözni, és nem ezt a szemellenzős tiltást alkalmazni. Mindkét esetben sokkal többet be kéne fektetni megelőzésbe, kezelésbe és ártalomcsökkentésbe.

Magyarországnak nincs drogstratégiája, van viszont drogügyi kormánybiztosa. Mi a véleményed arról, hogy kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost neveztek ki?

Ez egy fügefalevél, ami azt hivatott eltakarni, hogy a kormánynak nincs koncepciója, nem ült le a szakmával egyeztetni, és hogy nincsen drogstratégia. Vagyis a kormánybiztos szerintem egy PR-hivatal. Egyrészt nem kompetens ebben a témában. Ezt még, mondjuk, lehetne orvosolni azzal, hogy a megfelelő szakemberekkel konzultál, de azt sem teszi meg, hanem kizárólag a kormányzathoz közel álló forrásokra támaszkodik. Másrészt nincs mögötte egy olyan intézményi és költségvetési háttér, ami biztosítaná azt, hogy itt komoly munka fog folyni. Korábban volt egy drogügyi koordináció a kormányzati adminisztráción belül, ahol az emberek azon dolgoztak, hogy legyenek pályázatok, módszertani segédletek, szakmai rendezvények, képzések, szakember-utánpótlás. Ezt a munkát a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet fogta össze, amit szintén megszüntettek. Önmagában egy ilyen biztos kinevezésében, aki teleszórja a szociális médiát a bölcsességeivel, és folyton sajtótájékoztatót tart, nem látok előrelépést. Különösen szomorú, hogy elkülönítettek majdnem 3,5 milliárd forintot a drogellenes háború költségeire. Ez iszonyatosan sok pénz, és ha ezt befektetnék egy átfogó drogstratégia létrehozásába és végrehajtásába, akkor tényleg komoly eredményeket lehetne elérni. 

Egy gondolat erejéig kitérnék a liberalizáció és legalizáció kérdésére, méghozzá a cseh modell kapcsán, amiről te is írtál a Drogriporteren, és amit a kormánymédia is felkapott, igaz, más következtetésre jutva abból. Mit lehet tudni a cseh szabályozásról?

Csehország nagyon hasonlóan indult a rendszerváltás környékén, mint Magyarország, és hasonló demográfiai paraméterekkel is rendelkezik. Ugyanakkor a csehek már kezdettől fogva jóval nyitottabban és átfogóbban közelítették meg a drogkérdést, ami abban is megnyilvánult, hogy az addiktológiai szakma képviselőinek nagyon komoly szava és súlya van náluk. Jóval nagyobb, mint mondjuk Magyarországon: például Prága korábbi polgármestere, Pavel Bém addiktológus. Tehát Csehországban az addiktológiai szakma sokkal inkább be tudott jutni a politika sáncain belülre, és nagyon sokat tett azért, hogy egy igazán jó drogpolitika alakuljon ki. A jelenlegi irányvonal követi a nyugat-európai trendeket, ami gyakorlatilag abból áll, hogy legálissá tették a kannabisz személyes használat céljából való fogyasztását és termesztését.

Korlátozzák egyébként a termesztést és a fogyasztást mennyiségi szempontból?

Abszolút. A kannabiszt csak otthon szabad termeszteni, nem lesznek boltok, tehát nem lehet üzletszerűen terjeszteni. Csehországban egyébként a varázsgomba hatóanyagának, a pszilocibinnek a gyógyászati célú felhasználását is engedélyezték. Mindkettő nagyon jó irány. Mi már évtizedek óta azt mondjuk Magyarországon is, hogy nem szabad büntetni a fűszívókat, nem szabad büntetni az otthoni termesztést. Azt is mondjuk, hogy a pszichedelikumokban óriási gyógyító potenciál rejlik, amire egyébként hatalmas igény van jelenleg, merthogy nagyon sok olyan ember küzd – többek között – PTSD-vel, depresszióval, akiknél a hagyományos gyógymódok nem működnek

Sőt, úgy tudom, a pszichedelikumok alkalmasak függőség gyógyítására is.

Igen, nagyon sok ember életében pozitív változást fog tudni hozni, ami mindenképp támogatandó elképzelés. És ha megnézzük, hogy a cseheknél hogyan működik a drogstratégia, a drogkoordináció, az ellátórendszer, a prevenció, akkor azt találjuk, hogy klasszisokkal szervezettebb, átgondoltabb, és a szakma bevonásával valósul meg. A csehek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az egész téma egészségügyi és szociális oldalára, mint mi.

Látsz esélyt egy jól kidolgozott magyar drogstratégia elfogadására és végrehajtására egy esetleges kormányváltás esetén? 

Mi jelenleg más szakemberekkel együtt azon dolgozunk, hogy lefektessük, mi lenne egy jó drogpolitika alapja. Nemrég szerveztünk egy konferenciát (Drog)Háború és béke címmel a Magyar Addiktológiai Társaság és a Magyar Drogterápiás és Rehabilitációs Szervezetek Szövetsége társszervezésével, ami arról szólt, hogy megnéztük minden egyes pillér esetében, hogy mi az, ami működik a kínálatcsökkentés, a prevenció, a kezelés és az ártalomcsökkentés esetében. Majd ezek alapján megfogalmaztunk minimum követelményeket, és nemrég a nyilvánosság elé tártuk. A jó drogpolitikának nemcsak az a fő ismérve, hogy mi a tartalma, hanem az, hogy hogyan alakítják ki, milyen módon. Egy felelős kormánynak be kell vonnia a szakmát, mi pedig partnerek vagyunk és leszünk ebben.

Végül beszéljünk a magyarországi drogfogyasztásról. Milyen trendek léteznek? És szerinted van-e valami, ami magyar specifikum ebben a kérdéskörben?

Van bizony! Nemrég jelent meg az ESPAD, ami egy európai felmérés a 16 éves középiskolások körében feltárt drogfogyasztási szokásokról és különféle mentális problémákról. A legújabb ESPAD-adatokból az derül ki, hogy az Európai Unió nagy részében kedvező trendek vannak, tehát valamelyest stagnál vagy csökkent a különféle szerek kipróbálása és használata. Magyarországon viszont az elmúlt években romlott (2019-hez képest, jelenleg a 2024-es adatok kerültek publikálásra).

Mi lehet ennek az oka?

Magyarországon valami súlyos probléma van, és itt lehet persze felhozni különféle magyarázatokat arra, hogy miért: nincsen prevenció, leépült az ellátórendszer, a gyerekek mentális állapota, egészsége romlott. Például ecstasy és speed használatban a magyar 16 évesek vezetik jelenleg a listát az Európai Unióban, és ilyen még nem volt. Ez el kellene, hogy gondolkodtasson minket. Tudom, hogy a kormány majd azt fogja erre mondani, hogy igen, azért kell a drogellenes háború, hogy ezt letörjük. Csak éppen a zéró tolerancia nem mostantól van, hiszen már 2013-ban elfogadták a szigorú Btk.-szabályozást, és az akkor bevezetett szankciókat már nem lehet tovább szigorítani. És ahelyett, hogy ez visszaszorította volna a fogyasztást, épp ellenkezőleg, a helyzet rosszabb lett, mint a többi országban. A másik, amit kiemelnék, hogy a lányok és a fiúk használata összeért, tehát bezárult az olló: most már a lányok ugyanannyit fogyasztanak, mint a fiúk, és ez minden szer vonatkozásában így van. Például a dohányzásban a lányok megelőzték a fiúkat. Alkoholban is hasonló a helyzet, és az illegális szerek tekintetében is, ami egy új jelenség. 

Magyarországon jelenleg melyik szer jelenti a legnagyobb veszélyt az emberek életére, egészségére?

A kristály, a szintetikus katinon, vagy katinon származékok, ezek stimuláns dizájner drogok. Gyakorlatilag ezek elterjedésére reagálva indította a kormány a drogellenes háborút, amiről a miniszterelnök is beszélt, hogy “mérgeket kotyvasztanak”. Ezen szerek tekintetében valóban van egy nagy emelkedés, ami a lefoglalási adatokban is kirajzolódik: a kristály nagyon előretört, de ez nem most történt, hanem ez már egy 2022 óta tartó tendencia. Korábban a szintetikus kannabinoidok, a herbál biók uralkodtak, ezek vezető helyét vette át a kristály. Egyébként a dizájner drogok jóval régebben, 2010 óta vannak jelen a magyar piacon, szóval nem igaz, hogy ez valami új jelenség lenne.

A hírekben mégis inkább arról hallani, hogy spanglizó középiskolásokra hívják ki a rendőrséget.

Sokkal könnyebb a rendőrnek előállítani egy spanglizó fiatalt, mint elkapni a kristály dílert. Ha az előállítási adatokat nézzük, az előállítottak körülbelül 80%-a fogyasztó, tehát ők kerülnek a hálóba és nem a terjesztők. Felmerül az a kérdés is, hogy a kormány miért éppen most érzi szükségét reagálni a dizájner drogok okozta helyzetre. Szerintem politikai okokból. Nem arról van szó, hogy ez hiteles aggódás lenne a kristályhoz köthető problémák miatt, sokkal inkább arról, hogy azt érzi a kormány, ez egy olyan ügy, amivel a vidéki szavazóbázist össze lehet tartani.

A kristály fogyasztás köthető társadalmi csoporthoz vagy élethelyzethez?

Azt mondanám, hogy társadalmi helyzethez köthető: a minél szegényebb, minél rosszabb társadalmi státuszú, vagy gyengébb társadalmi hálóval rendelkező embereknél jellemző a kristály. Tehát míg mondjuk, a kokain a jól szituált emberek körében népszerű Magyarországon, addig a kristályok inkább a vidéki kistelepüléseken és ott is inkább a szegregált részeken terjedtek el. Viszont az is új fejlemény, hogy most már azt sem lehet mondani, hogy ez roma-szegregátum jelenség, mert több kistelepülésen is arról számolnak be, hogy a nem-roma alsó-középosztály is használja, sőt a fiatalok is. Ez tehát már nem kisebbségi probléma.